Bár a reggeli órákban még úgy tűnt, hogy akár újra célba is veheti a 19 ezer pont körüli szinteket a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, végül azonban bizonytalanság következett, és főként a Mol gyenge teljesítménye miatt kifejezetten gyengén, eséssel ért véget a hét. Napi maximumát péntek reggel 18 810 pont körül érte el a BUX − ez 1 százalék feletti plusz volt a csütörtöki záráshoz képest −, délre azonban már stagnált a pesti részvénykosár. Végül a zárószakaszban csúnyán lerántották a papírokat, a 18 637 pontos utolsó érték gyakorlatilag a napi minimum volt. A magyar piac alulteljesítő volt, hiszen az európai tőzsdék nagy része erősödött a spanyol mentő csomag előrehaladásával kapcsolatos hírek nyomán. A blue chipek ellentétesen mozogtak. A Mol már mélyen mínuszban zárt, amikor a zárószakaszban még egyet löktek rajta, az olajpapír így 18 315 forinton zárt, ami 1,6 százalékos visszaesés. A külföldi bankpapírokkal jobban együtt mozgó OTP ezzel szemben 0,7 százalékot erősödött, miután az utolsó kötés 3866 forinton történt. A Magyar Telekom tulajdonosai is jó hangulatban búcsúztathatták a hetet, a távközlési részvény ugyanis közel egyszázalékos emelkedéssel zárt, 428 forinton. A szintén defenzív papírként elkönyvelhető Richter viszont 0,3 százalékot esett, az utolsó árfolyam 39 525 forint volt. Szektortársa, az Egis ezzel szemben 0,9 százalékkal, 17 765 forintig szökkent felfelé. Magához képest komoly, közel ötvenmillió forintos forgalomban kereskedek a Pannergy papírjaival, a kis energiacég 1,3 százalékkal lett drágább. A nagyobb árfolyam-ingadozásokat ritkán mutató Appeninn 3,3 százalékot erősödött a hét utolsó napján.
