A csütörtökön közzétett európai és kínai makroadatok − elsősorban a világgazdaság növekedési kilátásait nagy hatékonysággal előrejelző beszerzésimenedzser-indexek − lehangoló képet tártak a befektetők elé, akik egyébként is korrekciós módban vannak a múlt heti Fed-bejelentés előtti felfutás óta. Hiába adott a piacoknak az előzetesen vártnál jóval többet a Fed és az ECB is, a jelek szerint korábban mégis túl magasra emelkedtek a piacok, és ezért a gyenge globális növekedést, valamint az ezzel járó gyenge céges eredményvárakozásokat nagyobb súllyal vetik latba a befektetők. Sőt egyes megfigyelők szerint már az kockázat, hogy túl sokat tesznek a jegybankok, tehát kevesebb eszközük maradt, ha rosszabbra fordulnak a dolgok. Az európai piacok súlyos visszaeséssel nyitottak a kínai PMI közzététele után, egyedül a jó német konjunktúraadattól lendületbe jövő Frankfurt került vissza nulla közelébe. Végül a londoni FTSE−100 és a párizsi CAC−40 egyaránt 0,6 százalékot esett, a frankfuti DAX viszont csak 2 ponttal maradt el szerdai záróértékétől. Londonban a keresletérzékeny nyersanyagtermelő vállalatok húzták le a vezető indexet, a BHP Billiton, az Anglo American és a Rio Tinto árfolyama is nagyot esett − az Imperial Tobacco viszont eredményvárakozásának javítása miatt közel 3 százalékot erősödött. Németországban a Daimler profitfigyelmeztetése miatt az autógyártók, valamint az Európa-szerte gyengélkedő bankok között különösen a 4 százalékot vesztő Commerzbank lógott ki lefelé, miközben a Henkel és a Metro 2 százalék körül emelkedett. Az óceán túlpartján sem lett jobb a hangulat − ebben közrejátszottak a nem túl kedvező gazdasági jelentések is −, lapzártánk idején a Dow 0,2, az S&P−500 0,4, a Nasdaq pedig félszázalékos mínuszban volt.
