A legnagyobb francia bank, a BNP Paribas második negyedéves nettó nyeresége 1,85 milliárd euróra esett a tavalyi azonos időszakban elért 2,13 milliárdról, ám a 13 százalékos profitcsökkenés még mindig kedvezőbb, mint az elemzők által várt 1,65 milliárd euró. A pénzintézet bevételei 8 százalékkal, 10,1 milliárd euróra zsugorodtak, leginkább a csaknem negyedével kevesebb, 2,23 milliárd eurós bevételt hozó befektetési banki részleg kiábrándító teljesítménye miatt. A lakossági részleg bevétele csak 0,4 százalékkal esett, 6,1 milliárd euróra. A BNP közleménye szerint a mostoha pénzpiaci körülmények miatt a bank saját számlás kereskedési részlege sem szállította a korábbi eredményeket, és a bank ügyfelei is kevesebbet kereskedtek. Június végén 8,9 százalék volt a pénzintézet Core Tier 1 tőkemegfelelési mutatója, ami már nagyon közel van a korábban jelzett 9 százalékos célhoz. Ezzel közvetlen riválisainál, sőt a legtöbb nagy német banknál is közelebb van ahhoz, hogy megfeleljen a Basel III-as tőkekövetelményeknek. A BNP Paribas ezért nagyszabású eszközeladásokon ment keresztül (ezért mérlegfőösszege lényegesen, nagyjából 80 milliárd euróval zsugorodott), és a befektetési banki részleg munkavállalóinak jelentős részét, mindegy 1400 embert is elbocsátott. Bár a bank részvényeinek árfolyama több mint 3 százalékot emelkedett a pozitív meglepetésként ható gyorsjelentésre, több elemző is óvatos, hiszen a BNP spanyol és főleg olasz kitettsége hatalmas, és érdemben az utóbbi másfél évben sem csökkent.
