A befektetők kivártak, vajon \"megfelel\"-e a felfokozott várakozásokat Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke, majd amikor egyértelművé vált, hogy ez nem lesz így, azonnal menekülni kezdtek részvényeikből. Az ECB-vezér sajtótájékoztatójáig a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe nem csinált sok mindent, némi délutáni elbizonytalanodás után ismét stagnálás körüli szinteken mozgott 17 530 pont környékén. A frankfurti sajtótájékoztató után azonban − ahol is kiderült, hogy egyelőre nem kerül elő az ECB-aknavető − mint a kő esett közel háromszáz pontot a BUX, és meg is állapodott ezen a korábbi napoknál jóval alacsonyabb szinten. A záráskori 17 302 pont 1,3 százalékos gyengülést jelent a budapesti részvénykosár esetében, és nincs is túl távol a néhány perccel korábban elért 17 275 pontos napi minimumértéktől. Még a gyorsjelentésének szinte minden során pozitív meglepetéssel előrukkoló Richter sem tudott kitérni a negatív piaci hangulat elől, a nagyobbik gyógyszergyártó 1,3 százalékos esés után 38 805 forinton zárt. A befektetők szokás szerint az OTP részvényei iránt érdeklődtek a leginkább, ám a külső hangulat kockázatkerülése leginkább a bankpapíron csattant: 3 százalékos zuhanás után 3430 forinton zárt a pénzintézet részvényárfolyama. A Mol is bezuhant Draghi beszéde után, ám itt megjöttek a vásárlók, és visszahozták a papír napon belüli árfolyamváltozását nullába, a 16 750 forintos árfolyam nem jelent változást az előző napihoz képest. A Magyar Telekom értékéből újabb 1,2 százalék morzsolódott le, az utolsó kötés ugyanis 415 forinton született. Az Egis − melynek részvényével többen kereskedtek, mint nagyobbik szektortársáéval − viszont emelkedni tudott, 16 350 forintos záró árfolyama 0,3 százalékos javulás a szerdaihoz képest.
