Bár komoly pluszoknál is járt a BUX csütörtökön, a záró szakaszra elfogyott a lendület, sőt kisebb esés lett belőle. A kedvező külföldi hangulat és az IMF-tárgyalások ténye is segítette az irányadó budapesti indexet, ám amint elérte 17 552 pontos napi csúcsát, egyenes vonalú esés bontakozott ki a grafikonon. Végül a teljes pluszt elvesztette a pesti mutató, és napi minimumához közel, 0,1 százalékos veszteségben, 17 309 ponton végzett. A hangulatromláshoz hozzájárulhattak a költségvetéssel kapcsolatban napvilágot látott borús nyilatkozatok, igaz, ez a forint- és a cds-piacon nem nyomott túl sokat a latban, ezért valószínű, hogy technikai okai lehettek a lendület kifulladásának. A jelek szerint ahhoz, hogy a BUX kitörjön az utóbbi hónapok szűk sávjából, a jelenleginél jóval komolyabb forgalom kellene. Ehhez képest a pesti parketten alig több mint hétmilliárd forint értékben cseréltek gazdát az értékpapírok csütörtökön, ami csak az utóbbi néhány nap forgalmát haladja meg, a korábbi évekhez képest rendkívül alacsony. A piacok egyértelműen pozitívan ítélték meg a Mol kazahsztáni bevásárlását, hiszen az olajpapír tudott egyedül emelkedni a blue chipek közül. A 0,7 százalékos pluszt jelentő 16 920 forintos zárás azonban elég messze van dél körüli, 17 150 forintos jegyzéstől. Az OTP 0,6 százalékot vesztett 3451 forintos utolsó kötésével. A Magyar Telekom piacán komolyabb, 1,8 százalékos visszaesés bontakozott ki, az utolsó árfolyam 432 forint volt. A Richter 37 000 forinton stagnált, az Egis viszont fél százalékot emelkedett és 15 775 forinton zárt. Az E-Startól továbbra is menekülnek a befektetők, árfolyama újabb 18 forinttal került lejjebb, a 616 forintos zárás viszont még mindig magasabb, mint a napközben 590 forinton beállított újabb történelmi mélypont.
