Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
− Hol tart most a magyar és az európai gazdaság: kifelé evickélünk a válságból, netán tényleg vége van a krízisnek, ahogyan azt Matolcsy György nyilatkozta a CNN-nek?
− A múltbéli tapasztalatok azt mutatják, hogy amikor ilyen jellegű krízis van, függetlenül attól, hogy a monetáris hatóságok és a kormányzati szereplők hogyan próbálnak küzdeni ez ellen, a folyamat sokáig elhúzódik. Lehet ugyan tompítani, de a történelmi példák tanúsága szerint 5-7 évbe telik, mire egy ekkora válság lecseng. Persze egyes országok helyzete között nagyok a különbségek, Lengyelországban például az ipari termelés kibocsátása már a válság előtti szinten van. Nagyon valószínű az is, hogy Írország 2013-ban ismét kiléphet a kötvénypiacra. Ez lesz az első pont, ami az ottani gazdasági nehézségek végét jelzi. Mindazonáltal könnyebb volna válaszolni, ha már túl lennénk a görög választásokon. Egyelőre tekintsünk el Spanyolország és Olaszország problémáitól: a görög voksolás végeredményének döntő jelentősége lesz a rövid távú folyamatok szempontjából. A piaci szereplők ugyanis legkevésbé a bizonytalanságot szeretik, annál még a biztos rossz is jobb. Ha Magyarországon a gazdasági aktivitást a bankrendszer helyzetével, a hitelkihelyezési képességgel és hajlandósággal akarom jellemezni, nehéz megmondani, hogy lefelé tartunk-e, de az biztos, hogy még mindig mélyen benne vagyunk a válságban. Nekem azonban alapkezelőként nem az a feladatom, hogy kitaláljam, mi történik majd a világban. Azt kell kitalálnom, hogy a többiek mit gondolnak arról, hogy mi fog történni.
− Egyre több szakember és politikus veti fel, hogy a megszorításokra épülő válságkezelés nem működőképes. Ehelyett nagy összegeket kellene befektetni az oktatásba, a szociális ellátórendszerek reformjába vagy éppen az infrastruktúra fejlesztésébe, hogy ismét tartós növekedési pályára álljon Görög- vagy akár Magyarország.
− A megszorítások politikája szükségszerűen azzal jár, hogy erőforrásokat kell elvonni a gazdaságtól, ami negatívan hat a növekedésre. Az állam szerepének, méretének csökkenése Görögországban például automatikusan együtt járt a kibocsátás csökkenésével. Az ezzel szemben álló alternatívák azonban mind hosszú távúak. Nézzük egyszerű pénzforgalmi szemlélettel: egy oktatási, szociális reform hatásai tíz-húsz éves távlatban láthatóak, ami rövid távon nem segít a bajba került országokon, sőt. Az USA-ban a GDP-arányos államadósság már a száz százalékot közelíti, a költségvetési deficit 8-9 százalékon áll. Ha az eurózónát egységes gazdasági közösségként tekintjük, itt ezek a mutatók most kedvezőbbek. Mégis mindenki eurózóna-krízisről beszél, mert a közösség egyes tagállamai olyan problémákkal küzdenek, amelyek rövid távon megnyugtató megoldást igényelnek, hogy a megmaradt stabilitás ne vesszen el. Az, ahogyan a rövid távú piaci folyamatokat kezelni kell, szöges ellentétben áll azzal, amit a hosszú távú célok kívánnak. Nem tudom eldönteni, mi a jó megoldás. És akkor azt nem vettem számításba, hogy létezik egy másik dimenzió is, nevezetesen hogy ne vesszen kárba mindaz, ami eddig felépült Európában. A görög GDP mindössze 2-3 százaléka az eurózónáénak, csakhogy ennél sokkal többről van szó.
− Ebben a környezetben, ahol még egy szakembernek is nehéz eldönteni, hogy aranyba, ingatlanba vagy befektetési alapba fektesse a pénzét, hogyan igazodjon el az, aki szeretné biztonságban tudni a megtakarításait?
− Kényszerből ugyan, de az elmúlt öt évben jelentősen javult a magyarok pénzügyi tudatossága. Alig akadt, aki 2007 előtt arról gondolkodott, hogy a svájcifrank-hitelnek milyen kockázatai vannak és ezeket hogyan lehet kezelni, ha olyan nehéz élethelyzetek adódnak, mint a munkanélküliség vagy a forint drasztikus gyengülése. Sokat fejlődött e téren a magyar társadalom. Egyre többen felismerik például az árfolyamgát hasznát, a megtakarítások szerkezetében azonban nincs jelentős változás vagy alig észlelhető. Generációs trendek dominálnak: akinek egyáltalán van megtakarítása, annak portfóliójában a bankbetét dominál. A torta maradékának jelentős részét a biztosítási termékek adják. A klasszikus értelemben vett befektetési alapok részesedése továbbra is csekély. Ez persze optimizmusra is okot adhat, hiszen azt jelenti, hogy bőven van növekedési potenciál. Mi is próbáljuk rávenni ügyfeleinket arra, hogy megtakarításaikat ne egy monolit tömbként kezeljék. Bár egy bankbetét biztonságot és kiszámítható hozamot jelent, az áldott állapot, ami ezt a piacot jellemzi, nem marad mindig így. Persze ha visszatekintünk az elmúlt évekre, valóban a bankbetétek voltak a legkifizetődőbbek, és még mindig elérhető az infláció feletti 2-3 százalékos reálhozam. Európában és világszinten is ritka azonban, hogy az emberek kockázatmentes befektetéssel reálhozamot tudnak elérni. A többlethozamért többletkockázatot kell vállalni.
− Ön vásárolt Facebook-részvényt?
− Nem. Egyszerű logikai következtetéssel jutottam erre a döntésre. Amerikában a kibocsátást szervező bankok osztják szét a felajánlott részvénymennyiséget, és jellemzően az általuk preferált intézményi befektetők kapják a legtöbbet, a maradékot terítik. Úgy gondoltam, ha én Magyarországon kisbefektetőként kapok, az azt jelzi, hogy ez a részvény Amerikában nem kellett, és esni fog az árfolyama. Ahogy Woody Allen mondta az Annie Hall című filmben: sohasem lennék tagja egy olyan klubnak, amelyik elfogadna engem tagjának. A számításom bejött: az elmúlt két évtized legnagyobb piaci csalódása volt a Facebook-kibocsátás, de nem lesz rossz befektetés, csak türelmesen ki kell várni a kezdeti csalódás lecsengését.
− Mi változtathatja meg a magyar kisbefektetői gyakorlatot?
− Egyértelműen láttuk, hol van a toleranciaküszöb, amikor 2005-ben a betéti kamatok 5-6 százalék körül alakultak. Az emberek rendre azt mondták a bankfiókokban a munkatársaknak, hogy ez kevés, ajánljanak mást. Úgy gondolom, hogy amíg Magyarországon a nominális betéti kamatok nem süllyednek le erre a szintre, addig a befektetési termékek piaca − legyen szó akár biztosítási termékekről, akár befektetési alapokról − érdemben nem fog nőni. Ráadásul most a bankok is igyekeznek minél több forrást szerezni, még akkor is, ha utána nem helyezik ki. Ez kényelmes helyzetbe hozza a háztartásokat. Szerencsés forgatókönyv lenne, ha egy stabil eurózónában a magyar IMF-megállapodás után a jegybank kamatot csökkentene. Ez betétikamat-csökkentési hullámot indítana el a bankszektorban. Ha ez bekövetkezne, a háztartások már 2013 második felében a befektetési termékek felé fordulnának.
− Ezek szerint úgy véli, mindenképpen szükség van az IMF-megállapodásra?
− A kormányzat részéről teljesen racionális viselkedés, hogy ezt megpróbálja elkerülni. Az már egy más kérdés, hogy van-e ekkora mozgástere. Én úgy gondolom, hogy az eddig bejelentett intézkedések elegendőek lesznek a költségvetés helyzetének stabilizálásához. A 3 százalék alatti hiány akkor is tartható lesz, ha nem indul be a növekedés. Ha viszont felszállóágba kerül a magyar gazdaság, egy IMF-megállapodással a háta mögött a kormánynak jóval kisebb mozgástere lenne, ráadásul nem sokkal a választások előtt, így érthető, ha nem szeretné a saját kezét megkötni az esetlegesen képződő többleterőforrások szétosztását illetően.
− Ami a bizalom visszaszerzését illeti: megtört az a trend, hogy az elmúlt hónapokban egyre többen vitték megtakarításaikat külföldre, nyitottak bankszámlát Ausztriában, Svájcban?
− Tavaly az utolsó és idén az első hónapokban valóban megmozdultak vagyontömegek, de ez február vége óta nem jellemző. A folyamat olyan gyorsan leállt, ahogy indult. Aggasztó volt, hogy olyan ügyfelek is elkezdtek a külföldi lehetőségek után érdeklődni, akikben korábban ez soha nem merült fel.
− A visszaáramlás is megkezdődött?
− Ha a forint nem gyengül nagymértékben, ezek a pénzek nem fognak visszajönni az országba, ha pedig túl hirtelen kezd gyengülni, az ügyfelek félelemből nem lépnek majd. A legtöbben euróra, dollárra váltották a megtakarításaikat, és azt utalták a külföldi számlára. Aki 310-320 forintért vett eurót, nem fogja most visszaváltani. A kisbefektetői attitűd az, hogy veszteséget nem realizálunk. Sokan találták magukat csapdahelyzetben. Egy ismerősöm például minden megtakarítását átváltotta euróra, kiment egy bécsi bankba, ahol rá kellett jönnie, hogy az ottani kamatok nagyjából arra elegendőek, hogy kitermeljék a számlával kapcsolatos költségeket. Azzal nincs semmi baj, ha valaki a befektetése egy részét devizában akarja tartani, de azt is ki kell találni, hogy mi a következő lépés.
− A következő években várhatóan kik helyeznek majd el új megtakarításokat a bankokban?
− Jó kérdés. A végtörlesztés sokaknak jelentős könnyebbség volt, még akkor is, ha minden megtakarítás ráment. Megszűnt ugyanis egy jelentős kockázati tényező a családi költségvetésben. Ezek a családok most újraképzik a tartalékokat. Aki képes volt végtörleszteni, pénzügyileg jóval nagyobb mozgástérre tett szert, mint aki más utat volt kénytelen választani. Körükben az átlaghoz képest nagyobb a megtakarítási hajlandóság és képesség. Az összegyűjtött pénz pedig idővel meg fog érkezni a bankokhoz. Azzal is számolunk, hogy a pénzügyi tranzakciós adó miatt az ügyfelek hűségesebbek lesznek. A stratégiánk az, hogy meglovagoljuk ezt a trendet. Sokat fektetünk abba, hogy tudatosítsuk a rendszeres megtakarítás jelentőségét. Nincs az a kis összeg, amivel ezt ne lehetne elkezdeni, és minél nagyobbra nő az évek alatt, annál nagyobb mozgásteret biztosít az embernek.
− Milyen terveik vannak a befektetési alapok piacán?
− Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy messze nem olyan mértékben szenvedtünk el a nyugdíjpénztári rendszer átalakítását követő, kezelt vagyon csökkenése okozta veszteséget, mint ami a piacon egyébként jellemző volt. Természetesen a mi alapjainkban is volt nyugdíjpénztári vagyon, de jellemzően inkább a kisbefektetőktől származó ügyfélpénz dominál. Az alapok között szerkezeti változás az elmúlt négy-öt évben nem történt. Ügyfeleink jóval kockázatkerülőbbek, mint egy átlagos ügyfél, megtakarításuk nagysága pedig a piaci átlagnál nagyobb. Ez alapvetően meghatározza alapjaink palettáját is, a zárt végűekből például jóval a piaci súlyunkat meghaladó mértékben részesedünk, lévén ügyfeleink konzervatívok, tőke- és hozambiztonságra törekszenek. A tervezéskor megnézzük, hogy a közelmúltban milyen konstrukcióink voltak. Ugyanarra a befektetési ötletre − legyen az arany vagy nyersanyag − ritkán építünk kétszer rövid időn belül. Kapcsolatban vagyunk az értékesítési vezetőkkel, ahonnan folyamatosan érkeznek a visszajelzések az igényekről, és figyeljük az aktuális piaci trendeket. Megpróbáljuk kitalálni azt is, hogy ezek hogyan alakulnak fél év múlva, hiszen az ötlettől legalább ennyi időre van szükségünk, hogy az alapot jegyezhetővé tegyük. Szűk a játéktér és olykor megjósolhatatlan tényezők befolyásolják az árfolyam-alakulást. A megújulóenergia-szektorban tevékenykedő cégek részvényeire épített alapunk esetében például senki nem kalkulált azzal, hogy a kínai játékosok dömpingstratégiával bedarálják a cégeket. Az ötlet arra épült, hogy ezen a területen nagy felvásárlások várhatóak. Az elmúlt hónapokban azonban már-már gazdaságpolitikai háború színtere lett ez a piac és az eurózóna krízise is nagy csapást mért a szektorra: éppen azok az országok küszködnek súlyos problémákkal, ahol állami támogatással próbálták fellendíteni a megújuló energia piacát. Ilyenkor értékelődik fel a tőke- és hozamvédelem szerepe.
