Mind a hazai, mind a nemzetközi helyzet negatívan hatott a magyar állampapírpiacra. A nemzetközi környezet fölöttébb pesszimista − az okok ismertek, a tünetek pedig szokás szerint az euró számottevő gyengülése dollárral, jennel, angol fonttal és svéd koronával szemben egyaránt. Mint az ilyen helyzetben lenni szokott, a forint nem a felsorolt devizák sorsát osztotta, hanem még az euróval szemben is gyengült, ami további kamatemelések sorát vetíti előre. Ez már önmagában is hozamemelkedési ok az állampapírpiacon, azonban a belső okok közül korántsem egyetlen és nem is a legfontosabb.
Mélyebb ok ugyanis a magyar államadósság problémája, ami a nemzetközi adósságválság körülményei között különösen nagy jelentőséggel bír: a csődkockázat, illetve az azzal kapcsolatos félelmek. Az ezen enyhíteni hivatott IMF-megállapodás körül számos a bizonytalanság. Szinte csak vaktában találgat mindenki, létrejön-e, s ha igen, mikor, milyen tartalommal, ha pedig nem, akkor megőrizhető-e egyáltalán az ország fizetőképessége. Sérülékeny piaci környezetben talán a legrosszabb a bizonytalanság, és ebből most kijut bőven. Törvényszerű tehát, hogy a hozamok kissé elszálltak, a hozamgörbe hosszabb végén már a tízszázalékos szintet ostromolják. S bár még alatta járnak, nem lenne meglepő, ha az új év első napjaiban átvágtáznának rajta.
Az elméleti okokon túlmenően van egy fölöttébb gyakorlati ok is: a mostani hozamszintek nem egy nagy forgalommal bíró piacon alakultak ki, a kereslet és kínálat teljes egyensúlyát tükrözve, hanem egy sérülékeny, kis forgalmú, kínálat uralta piacon. Ami a kínálat dominanciáját illeti, leginkább az elsődleges piacra gondolunk, nevezetesen az aukciókra. Úgy is fogalmazhatunk, hogy ezeken kicsi, mondhatni nem elégséges mértékű a kereslet, kínálat pedig lenne, hiszen aligha van az ország abban a helyzetben, hogy a lejáró állampapírokat újabb kibocsátások nélkül fizesse vissza. Kínálat tehát akkor is van, ha éppen azért nem látszik, mert a kereslet elégtelensége miatt a kibocsátó megkurtítja a mennyiséget vagy eredménytelennek nyilvánít egy-egy aukciót. Átmenetileg persze ezt meg lehet és kell is tenni abban a reményben, hogy konszolidálódik a piac és idővel megjönnek a most hiányzó vevők, azonban hosszú távon a dolog nyilván nem működik. Ezért aggasztó a mostani helyzet, különösen az összeurópai adósságválság kontextusában szemlélve.
Pusztán azért persze kár lenne kongatni a vészharangot, mert a múlt héten a hároméves papír aukcióján egyáltalán nem értékesítettek kötvényt, hiszen volt másik két sorozat, amiből az aukció rendben lezajlott. Igaz, ezeknél is számos vészjósló jelet találunk. (Már az is aggasztó, hogy éppen a hároméves papír szerepelt le, hiszen ebből lett volna kibocsátva a legnagyobb mennyiség.) A tízéves papírnál mennyiségcsökkentést kellett végrehajtani, ezzel pedig a kibocsátott mennyiség szinte jelképesre − ötmilliárd forint névértékre − zsugorodott. Az ötéves papírból pedig a tervezett mennyiséget értékesítették ugyan, ennek ára azonban 9,85 százalékos maximális hozam lett. Ez a szint már igen közel jár a tíz százalékhoz, de talán még aggasztóbb, hogy 22 ponttal haladta meg az átlagot, ami azért lényeges, mert jelzi, hogy a kínálat mennyiségének növelése-növekedése igen komoly mértékű hozamemelkedést tud generálni, azaz a piac a szokottnál jóval kevésbé likvid.
Nyilvánvalóan ugyanez a helyzet a másodpiacon is, ahol azonban a kínálatot nem az állam jelenti, így nem feltétlenül számíthatunk az aukcióshoz hasonló önkorlátozásra a hozamok elszállásának fékezése, illetve megakadályozása céljából. Magyarul ha egy nemzetközi méretekben is nagynak számító eladónak eszébe jut menekülni magyar állampapír-portfóliójától vagy annak egy részétől, akár extrém hozamemelkedés is bekövetkezhet. Arra viszont jóval kevesebb esély van, hogy egy nagybefektető jelenne meg hirtelen és keresletével lejjebb nyomná a hozamokat.
