Januárban járt utoljára az 1,30-as keresztárfolyam alatt az euró/dollár, amelyet szerdán a rossz nemzetközi hangulatban tartósan átvitt . A dollár így nagyon sokat erősödött novemberben és decemberben, hiszen október végén még 1,42 felett járt a keresztárfolyam. Az 1,298 körüli érték 0,5 százalékos dollárerősödést jelentett. A forint és a régiós devizák ennek ellenére jól tartották magukat szerdán, hiszen szokásuk ellenére mindegyik erősödni tudott az euróval szemben. Fordult viszont a kocka abban az értelemben, hogy a forint lett az erősödés élharcosa. Az euró árfolyama 304 forint alatt volt délután, ami 0,5 százalékos forinterősödést jelentett. A zloty és a cseh korona is 0,3, illetve 0,1 százalékot erősödött. A svájci frank 246,50 forintot ért, ami 0,3 százalékkal erősebb forintárfolyamot jelentett. Így egyedül a dollár erősödött a forinttal szemben, 0,2 százalékkal, ez 235 forint közelében lévő dollárárfolyamot jelentett.
A másodlagos állampapírpiacon vegyesen mozogtak a hozamok, nagy elmozdulás azonban nem volt. A rövidebb lejáratok inkább csökkentek, míg a hosszabbak néhány bázisponttal nőttek. A hozamok így 7,05 és 8,95 százalék között mozogtak.
