Nem történt sok izgalom kedden a devizapiacokon, az euró annak ellenére stagnált a dollárral szemben, hogy második olvasatban már jóval gyengébb amerikai GDP-adat érkezett. A forint kissé gyengült az euróval szemben, a közös pénzt 305 és 307 között váltották. Úgy tűnt, a kurzus nehezen tud 304-305 alatt maradni, miután az IMF-fel való megállapodási szándék újdonságértéke elmúlt, és a piac kezdi szkeptikusan értékelni a helyzetet − véli Kerékgyártó Imre, a Commerzbank üzletkötője. A korlátos erősödési potenciál arra utal, hogy könnyen visszagyengülhet a forint, mivel a kormány reformelképzelései nem feltétlenül egyeztethetőek össze az IMF elvárásaival, a magyar fundamentumok pedig nem elég meggyőzőek ahhoz, hogy ne egy feltételekkel körülbástyázott hitelkeretet kapjon az ország. A forint nemcsak az euróval, hanem a svájci frankkal szemben is gyengült, a jellemző váltóár 247−248 volt napközben. A dollárért 227,5 forintot kellett fizetni a nap végén, ami némi gyengülést jelentett a hétfői szinthez képest.
Míg a rövid oldalon inkább emelkedtek − 5−7 bázisponttal − a benchmarkok, éven túl 3−7 bázisponttal mérséklődött a hozamszint a másodlagos állampapírpiacon. A referenciaátlagok így 6,52 és 8,34 százalék között szóródtak.
