BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Egyre többet hoznak az OTP-leányok

A várakozásoknál jobb gyorsjelentéssel rukkolt elő az OTP pénteken, ez is kevés volt azonban ahhoz, hogy a rossz nemzetközi hangulatban emelkedjen a részvény értéke.

2011. november 21. hétfő, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az OTP Bank 35,165 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el a harmadik negyedévben, szemben az elemzők 28 milliárd forintos várakozásával. Bár az előző negyedévhez képest ez 6 százalékos csökkenés, viszont 14 százalékkal több az egy évvel korábbinál, míg az elemzők 25 százalékos visszaesést vártak. Szeptember végére így 109,640 milliárd forint nyereséget ért el az OTP-bankcsoport, ami 9 százalékkal haladja meg a bázist. Az első kilenc hónapban elért 109 milliárd forintnak a 42 százalékát adták a külföldi leányok, ez az arány azonban az év végére szakértők szerint akár 50 százalékra is nőhet, aminek hátterében a magyarországi végtörlesztés veszteségei állnak.

Jövőre tovább nő az OTP-csoport eredményén belül a külföldi leányvállalatok részesedése − mondta Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón. Bencsik azt is elmondta: november 11-ig 14 838 OTP-s ügyfél jelentette be igényét a végtörlesztésre, 82 milliárd forint összegben. Ez mindent beszámítva 15 milliárd forint veszteséget okozhat. Az ügyfelek 20 százalékos várható végtörlesztési arányánál 200 milliárd forint lehet az érintett hitelállomány, az emiatti veszteség 39-40 milliárd forintra rúghat − fűzte hozzá.

A hitelportfólió minőségének romlása miatt a harmadik negyedévben korrigáltan 59,3 milliárd forint céltartalékot képzett meg az OTP, ami nagyjából megfelel az elemzői várakozásoknak. Az első kilenc hónapban a céltartalékképzés 166,5 milliárd forint, a bázisidőszakhoz képest 17 százalékkal mérséklődött. Az árfolyamszűrt problémáshitel-képződés a menedzsment várakozásának megfelelően csökkent az előző negyedévhez képest, 49 milliárd forintos értéke két év óta a legalacsonyabb. A 90 napon túli nem fizető hitelek aránya viszont elérte a mérlegfőösszeg 16 százalékát, igaz, ezeknek 75,1 százaléka céltartalékkal le van fedezve, ami 1,8 százalékos növekedést jelentett a harmadik negyedévben. Ugyanakkor 4 milliárd forint tartalékot biztosan érint majd, hogy az OTP-nél lévő önkormányzati kölcsönöket is átveszi az állam − mondta a Napi Gazdaság kérdésére a vezérigazgató-helyettes.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy az utóbbi időben a vállalati szegmensben visszafogta magát az OTP, ugyanakkor a lakosságit erősítette. Ennek tudható be, hogy a vállalati betétállomány 9 százalékkal csökkent Magyarországon, amit azért ellensúlyozott az orosz, román ukrán piac két számjegyű növekedése. Bencsik arra is kitért, hogy a bank likviditási helyzete továbbra is nagyon jó. Szeptember végén ugyanis 4,75 milliárd euróval rendelkezett az OTP, míg kifizetnie a kötvényei után 2012-ben 380 millió eurót kell, 2016-ig pedig további 1,3 milliárdot.

A nettó kamatbevételek 159 milliárd forintot tettek ki a harmadik negyedévben, ami jobb lett, mint az elemzők 153 milliárd forintos várakozása. Az árfolyamszűrt bruttó hitelállomány az előző negyedévhez képest egy százalékkal bővült, a betétek hasonló mértékben csökkentek a harmadik negyedévben, a nettó hitel/betét mutató 105 százalék volt. A bankcsoport mérlegfőösszege az időszak végén 9902 milliárd forint volt, az előző negyedévhez képest 2 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig egy százalékkal csökkent. Az OTP-csoport IFRS szerinti konszolidált tőkemegfelelési mutatója az előző negyedévi 18,1 százalékról 17,5 százalékra csökkent, az elsődleges tőke (Tier1 ráta) nagysága 1,1 százalékponttal, 14,1 százalékra esett.

Az elemzők többsége egyértelműen jónak ítélte a bank harmadik negyedéves jelentését, volt olyan, aki szerint vásárolni is kell ez alapján a részvényt, mások szerint azonban a fő tendenciákban azért nem volt változás, így nem árt az óvatosság. A magyar tőzsde szempontjából nagyon fontos lehet, hogy a kormány köt-e megállapodást az IMF-fel, aminek a szándékát Bencsik is üdvözölte.

Az OTP Bank konszolidált eredménye
2010. III. n.-év 2011. III. n.-év Változás (százalék)
Konszolidált adózás utáni eredmény 30,941 36,165 14,0
Nettó kamatbevétel egyedi tételek nélkül 151,118 159,230 3,0
Kockázati költségek céltartalék-átértékelődés nélkül -60,226 -59,339 -1,0
Mérlegfőösszeg 9975,685 9902,667 -1,0
Ügyfélhitelek (bruttó, árfolyamszűrt) 7764,782 7730,127 0,0
Ügyfélbetétek (árfolyamszűrt) 6102,897 6138,382 1,0
Tier1 ráta (százalék) 14,100 14,100 0,0
EPS, hígított (forint, korrigált adózott eredményből 168,000 160,000 -5,0
Forrás: Forrás: OTP Bank Nyrt.
Deák Bálint
Deák Bálint

Ez is érdekelhet