A vártnál kedvezőbb lett a Richter gyorsjelentése a működési és nettó eredmény soron is, ráadásul a bíróság jogerősen megítélte a Polpharma-akvizíció meghiúsulása miatti kártérítést, amely be is folyt a Genefartól − közölte a Buda-Cash Brókerház, amely ezt követően felfelé módosította árbevételi és eredményvárakozását. E szerint az idén a korábbi 292,5 helyett 300,3 milliárd forintos forgalomra számítanak, míg jövőre 306,9 helyett 355 milliárdra. A növekmény elsősorban a gyengülő forintárfolyam következménye, ami miatt a korábbinál kedvezőbben alakulhat a bruttó fedezeti ráta is. A működési eredmény 2012-ben 59,5 milliárd forint lehet a Buda-Cash modellje szerint, szemben a korábbi 50,4 milliárd forintos előrejelzéssel. A nettó eredményre vonatkozó várakozásukat 46,5 milliárdról 53,0 milliárd forintra növelték, ami jövőre 2846 forintos részvényenkénti eredménynek felel meg. A Buda-Cash szerint a reális célár 45 300 forint, így hosszú távú ajánlásuk változatlanul vétel. A várható magyar szuverén leminősítés miatt azonban a rövid távú ajánlás továbbra is tartás.
