A társaság gyorsjelentését követő elemzői konferencián kiderült, hogy novemberről decemberre csúsznak a Mol kurdisztáni olajmezőjének teszteredményei, technikai problémák miatt − mondta el a Napi Gazdaságnak Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője. Ez azért csalódás, mert ha a következő négy-öt héten nem érkeznek jó hírek innen, akkor a szír fejlemények határozhatják meg az árfolyam alakulását, ami nem jelent túl sok jót. A Mol tárgyalásokat folytat a szír kormánnyal arról, hogy akár alacsonyabb áron is eladnák a földgázt − írja a KBC hírlevelében. A Mol azért lenne hajlandó árat csökkenteni, hogy a kitermelés visszaesését elkerüljék. A hírlevél szerint a Mol átmenetileg a költségek szintjén is eladná termékét.
Herczenik szerint komolyabb aggodalomra egyelőre nincs ok, hiszen az egy hónapos késés nem nagy gond. A Raiffeisen szakértője szerint inkább az jelenthet problémát, ha a kitermelést is le kell állítani. Vélhetően ezért is kezdett tárgyalásba a Mol az alacsonyabb árú értékesítésről.
A Mol a negyedik negyedévre is erős kitermelési teljesítményt vár, míg a feldolgozás továbbra is gyenge eredményt hozhat. A társaság vezetői szerint az idén 300 milliárd forintot költenek el beruházásokra, amiből 165 milliárdot már ki is adtak.
