A forint hétfőn délután 316,20-on új két és fél éves csúcsra futott az euróval szemben, ami 1,8 százalékos gyengülést jelentett. Innen lapzártánkig nem is nagyon tudott elmozdulni az árfolyam, ami azt jelentette, hogy a forintot büntették a legjobban a régiós devizák közül. A lengyel zloty és a cseh korona ugyanis 0,5 százalékon belül vesztett erejéből hétfőn a közösségi devizával szemben, sőt a nap végére szinte minimális lett a változás mértéke. A dollár késő délutánig 0,8 százalékot emelkedett az euróval szemben, ami 1,3625-ös keresztárfolyamot jelentett. A frank árfolyama viszont nem mozdult el az elmúlt napok 1,233−1,238-as sávjából, annak ellenére, hogy újabb jegybankár nyilatkozott arról, hogy jöhetnek újabb jegybanki beavatkozások. A svájci frank 255 forintig, a dollár pedig 2,5 százalékkal, 232 forintra emelkedett a magyar devizával szemben.
Dráma zajlott a másodlagos állampapírpiacon is. A rövidebb hozamok ugyan csak 4−13 bázispont között emelkedtek, azonban az éven túli lejáratok 30−46 bázispontot nőttek. A legtöbbet emelkedő hároméves lejárat 8,35 százalékos hozamot ért el, míg a tizenöt éves esetében 8,64 százalék volt az átlagos hozam.
