Mozgalmas napjuk volt csütörtökön a devizapiacoknak, hisz a görög válság és népszavazás percről percre változó hírei mellett az ECB is robbantott egy váratlan kamatvágással. A forint − a nagyon gyenge állampapír-aukció ellenére − végül erősödéssel fejezte be a napot. A délelőtti gyengélkedés után a fordulatot napközben az hozta meg, hogy idő előtt megbukhat a Papandreu-kormány − ugyanis elfogyott a kormány többsége a parlamentben. Ha nincs kormány, nem lesz népszavazás sem − vonta le a piac a következtetést −, így az euró és vele a forint is erősödni tudott. Kora este az eurót 304,15 forinton jegyezték a reggeli 308 forinttal szemben. A svájci frank ára 253,7 forintos csúcsról estére 250,51 forintra mérséklődött, míg a dollár 225,6 forintról 221,05-ig gyengült. A hároméves kötvények aukcióján a 20 milliárdos meghirdetett mennyiségre 23,3 milliárd forint ajánlattömeg érkezett, az ÁKK ebből 15 milliárdot fogadott el. Az ötéves kötvényeknél már nem kellett csökkenteni, ahogyan a kétszeres lefedettséggel értékesített tízévesek esetében sem. A hozamok jelentősen emelkedtek: a háromévesek 15 ponttal magasabban, 7,65 százalékon, az ötévesek 12 pontos emelkedéssel 7,40 százalékon, míg a tízéves papírok 8,17 százalékkal mentek el − ami 14 ponttal magasabb a szerdai referenciahozamnál.
