A magyar tőzsdén elszabadult a bika csütörtökön. A jó nemzetközi hangulat hatására emelkedő BUX még felül is teljesítette a világot, bár több napot figyelembe véve az összkép nem ilyen rózsás. A vezető index 3,8 százalékkal, 18 027 pontra nőtt a nap végére, ami nem sokkal maradt el a 18 070 pontos napi maximumtól. Ezzel sikerült túlteljesíteni a vezető indexeket, igaz, ebben jelentős szerepe volt, hogy előző nap közel 3 százalékot esett a magyar index, úgy, hogy a többi tőzsdén nem volt zuhanás. Így a két napot figyelembe véve még mindig lemaradó a magyar tőzsde, ami elsősorban a leminősítés veszélyének tudható be. Amennyiben ez elmarad a következő napokban, akkor könnyen lehet akár egy komolyabb emelkedés is a jelenlegi szintekről. A vezető részvények közül az előző nap két nagy vesztese, a Mol és az OTP emelkedett a legtöbbet. A bankrészvény több mint 6 százalékkal, 3650 forintra drágult, és ezzel a teljesítménnyel ki sem lógott a sorból, hiszen volt olyan európai bank, amely 15 százalékot is tudott drágulni. A Mol is közel 6 százalékkal, 17 805 forintra emelkedett, ami kicsit jobb teljesítmény volt, mint az OMV 5 százaléka. Az olajrészvények emelkedését az olajár drágulása is segítette. A korábban jól teljesítő gyógyszerpapírok közül a Richter csupán 1 százalékkal emelkedett, 35 650 forintra, míg az Egisnek csak 0,1 százalékos növekedésre futotta, ami 18 615 forintos árfolyamot jelentett zárásra. A Magyar Telekom 0,4 százalékkal, 525 forintra drágult, de ennél a részvénynél fontos figyelembe venni, hogy a nagyok közül egyedüliként emelkedett szerdán is. Nagyot emelkedett a Synergon részvénye is. A vezérigazgató lapunknak adott interjújában beígért nyereség hatására a részvény több mint 11 százalékkal, 256 forintra nőtt a nap végére.
