A nap elején még 298 forint felett is kereskedtek az euróval, miután a piacon az a pletyka keringett, hogy Magyarországot bóvli kategóriába minősíthetik le. Így bár az egész világon kivárás volt a délutáni amerikai makroadat miatt, a forint külön utat járva gyengült az euróval szemben. A várakozásoknál jobb amerikai foglalkoztatottsági adatot követően azonban erősödött az euró a dollárral szemben. A keresztárfolyam ennek hatására 1,35 fölé ment vissza, ami 0,5 százalékos pluszt jelentett. Ez segített a forint euróval szembeni kurzusán is, az euró egysége ugyanis délutánra ismét a 295 forintos szintet közelítette, ez azonban elég kemény ellenállás, így nem csoda, hogy nem sikerült áttörni. A svájci frankkal szemben a forint minimálisan erősödött, miután az euró is tudott egy picit izmosodni a frankhoz képest. Ez utóbbi keresztárfolyam tartósan átlépte a 200 napos mozgóátlagot, ugyanakkor az 1,24-es szinttel küszködött napközben. Ez 238 és 239 forint közötti frankárfolyamot eredményezett.
A másodlagos állampapírpiacon kicsit csökkentek a hozamok. Érdemben 12 bázisponttal egyedül az ötévesé mérséklődött, 7,54 százalékra.
