A kezdeti jelentősebb esésből napon belül emelkedésbe váltó amerikai indexeket követve nagyot emelkedett a nap végén a BUX. A szinte egész nap mínuszban lévő magyar index 16 óra után kezdett hirtelen szárnyalásba, végül 0,4 százalékos pluszban, 15 574 ponton zárt. A vezető részvények közül végül csak az OTP zárt mínuszban, azonban a bankpapír is nagyot fordult napközben. A napi mélypontját 2870 forinton elérő részvény ugyanis végül 5 forinttal 3000 forint felett zárt, ami még mindig 1,6 százalékos mínuszt jelentett. Ez azonban azt jelentette, hogy a technikailag fontos 2950 forintos szint felett zárt a részvény, megtartva az emelkedés lehetőségét. A jelentősebb papírok közül a Richter emelkedett a legtöbbet. E részvény napközben is jól tartotta magát, végül 1,8 százalékkal, 30 900 forintra drágult. A Mol 1,6 százalékkal került feljebb, ez 15 000 forintos záróárat takart. Az olajrészvény is nagyot hajrázott a nap végén, bár azért napközben is többször megpróbálkozott az emelkedéssel. A Magyar Telekom árfolyama 1 százalékkal, 499 forintra emelkedett. A kisebb részvények napja nagyon vegyesre sikerült. A Plotinus például több mint 4 százalékkal emelkedett, 1460 forintra. A kevés felfelé tartó papír közé tartozott még a Visonka, a Fotex, a Phylaxia és a Synergon. Kezd ugyanakkor kipukkadni a Biomedical, amely 13,5 százalékkal zuhanva, 6400 forinton fejezte be a napot. A saját részvényeit vásárló Rába 0,6 százalékkal, 507 forintig esett.
