A rossz nemzetközi hangulatban gyengült a forint, és úgy látszik, újabb ellenállás dőlt meg a 300 forintos euróhoz vezető úton. A forint az európai devizával szemben 16 óra után intenzívebb gyengülésnek indult és éves csúcsra jutott, ami ez esetben már a 296 feletti szinteket jelenti, egészen pontosan 296,50 forintos eurót. Korábban a 295-ös szint jelenthette volna a megállót a 300 forintos euró felé vezető úton, amely − egyelőre úgy látszik − nem tartja meg az árfolyam gyengülését; ez nem túl jó hír az elkövetkező napokra nézve. A forint a svájci frankkal szemben is gyengülésnek indult, 244,33-ra drágult, miután a svájci frank is izmosodott az euróval szemben. Igaz, ez utóbbi kurzus nem mozdult sokat, de most úgy látszik, inkább az 1,210 és 1,215 közötti sávba állt át 1,22 környékéről. A forint a zöldhasúval szemben is éves szintre gyengült, ami ez esetben 223,1 forintos szintet jelentett. Az euróval szemben az amerikai deviza az 1,33-as szintet közelítette meg a nap elején, a délután érkező kedvező makroadat hatására azonban 1,33 fölé is visszajött a keresztárfolyam, ez azonban nem tartott soká, és lapzártánkkor már kevéssel 1,33 alatt forgott.
