Az év első kilenc hónapjában 26 százalékkal csökkent a BUX értéke, így a kitartó befektetők számára nem hozott túl sok jót az év első kilenc hónapja. Ráadásul félévkor még hatszázalékos pluszban volt a vezető részvényindex, így igazán az járt jól, aki addigra eladta a részvényeit. A vezető részvények közül ez leginkább az OTP-re igaz. A bankrészvény ugyanis félévkor még majdnem 20 százalékos pluszban volt az év végéhez képest. A félév végi 5965 forintos záróárról a részvény három hónap alatt 3248 forintra esett, ami majdnem azt jelenti, hogy a negyedévben lefeleződött az árfolyama. Így az év végéhez képest is nagy lett a mínusz, ugyanis 35 százalékot veszített értékéből a bankpapír árfolyama. Ezzel a félévkor még legjobban teljesítő vezető részvény a legrosszabb lett, ami nem is csoda, hiszen a nemzetközi tőzsdéken is a bankszektort ütötték a legjobban, ráadásul az OTP esetében még rátett egy lapáttal a végtörlesztés lehetősége. A tőzsdén lévő másik magyar bank, az FHB még rosszabbul járt: árfolyama 48 százalékkal esett, igaz, a részvény már félévkor is kicsi, kétszázalékos mínuszban volt az év végéhez képest. A befektetők e két részvénynél nagy pesszimizmust áraznak, pedig a végtörlesztés kapcsán akár jól is járhatnak, hiszen a forinthitelek terén piacot nyerhetnek.
A vezető részvények közül közel 30 százalékot veszített értékéből a Richter is. A gyógyszergyártó esetében a még mindig bizonytalan jövő okozta a nagy mínuszt, ami meglátszik a szektortárs teljesítményén is.
Az Egis 26,6 százalékkal esett, ez csak egy picit jobb, mint a Richteré. A Mol árfolyama is több mint 28 százalékot esett, e részvény esetéban ugyanis az INA körüli bizonytalanságok fokozták a rossz nemzetközi hangulat hatását. A Mol − amely az első negyedév végén még a legjobb befektetésnek bizonyult − azóta meglehetősen sokat veszített értékéből, így érdemes volt belőle még az év elején kiszállni.
A mostani rossz hangulat ismét rámutatott, hogy ilyenkor jó döntés lehet az osztalékrészvények felé mozdulni. Ezek árfolyamai ugyanis az A kategóriás cégek közül még osztalék nélkül is a legjobb teljesítményt nyújtották, a táblázat elejét szinte kizárólag e részvények foglalják el. Az Állami Nyomda és a Graphisoft Park még egy pici pluszt is össze tudott szedni, de a Magyar Telekom ötszázalékos mínusza is jóval jobb teljesítmény a többi vezető részvénynél. A brutó 50 forintos osztalékkal együtt pedig már e részvény is pluszt hozott a kitartó befektetőnek.
| Társaság | Záróár 2010. XII. 31-én | Záróár 2011. IX. 30-án | Változás (százalék) |
| Biomed | 420 | 6690 | 1492,86 |
| Kreditjog | 130 | 255 | 96,15 |
| Pannunion | 150 | 294 | 96,00 |
| Fevita | 500 | 729 | 45,80 |
| Csepel | 259 | 332 | 28,19 |
| Ehep | 350 | 400 | 14,29 |
| Quaestor | 280 | 320 | 14,29 |
| Appeninn | 407 | 447 | 9,83 |
| Visonka | 1000 | 1070 | 7,00 |
| Finext | 1120 | 1120 | 0,00 |
| CIG | 715 | 700 | −2,10 |
| TvNetwork | 297 | 290 | −2,36 |
| Pannon-Flax | 585 | 558 | −4,62 |
| Konzum | 96 | 87 | −9,38 |
| Bookline | 455 | 400 | −12,09 |
| AAA Auto | 230 | 200 | −13,04 |
| BIF | 650 | 550 | −15,38 |
| Freesoft | 2020 | 1680 | −16,83 |
| Pannon-váltó | 1665 | 1300 | −21,92 |
| Elmű | 28500 | 20000 | −29,82 |
| Forrás oe | 780 | 534 | −31,54 |
| NordTelekom | 778 | 500 | −35,73 |
| Émász | 22500 | 13800 | −38,67 |
| Forrás-t | 803 | 461 | −42,59 |
| Kulcssoft | 460 | 209 | −54,57 |
| Externet | 480 | 193 | −59,79 |
| Genesis | 177 | 66 | −62,71 |
| Keg | 140 | 52 | −62,86 |
| Őrmester | 3601 | 1051 | −70,81 |
| Hybridbox | 519 | 53 | −89,79 |
| Nutex | 900 | 57 | −93,67 |
| Forrás: Napi Gazdaság-gyűjtés |
| Társaság | Záróár 2010. XII. 31-én | Záróár 2011. IX.. 30-án | Változás (százalék) |
| Állami Nyomda | 735 | 775 | 5,44 |
| Gspark | 783 | 814 | 3,96 |
| Zwack | 12800 | 12270 | -4,14 |
| MTelekom | 516 | 489 | -5,23 |
| E-Star | 8511 | 6900 | -18,93 |
| Fotex | 383 | 294 | -23,24 |
| PannErgy | 904 | 670 | -25,88 |
| BUX | 21327 | 15775 | -26,03 |
| Egis | 20090 | 14750 | -26,58 |
| Mol | 20790 | 14900 | -28,33 |
| Danubius | 4500 | 3200 | -28,89 |
| Richter | 42550 | 29950 | -29,61 |
| TVK | 3300 | 2295 | -30,45 |
| OTP | 5020 | 3248 | -35,30 |
| Rába | 802 | 510 | -36,41 |
| Orco | 1965 | 1190 | -39,44 |
| Phylaxia | 44 | 23 | -47,73 |
| FHB | 955 | 495 | -48,17 |
| Synergon | 476 | 220 | -53,78 |
| Estmedia | 1199 | 164 | -86,32 |
| Forrás: Napi Gazdaság-gyűjtés |
