Bár a devizapiacon nem volt fényes a hangulat, a magyar tőzsdén mégsem volt nagy eladói nyomás. A BUX ugyanis szinte egész nap pluszban tudott forogni, annak ellenére, hogy a nemzetközi piacokon nem volt nagy emelkedés. Közepes forgalom mellett kereskedtek szerdán a magyar részvényekkel, s bár a nap végén mínuszba fordult a BUX a negatív amerikai indexek miatt, végül a zárószakasz felkötésének köszönhetően sikerült 0,8 százalékos pluszban, 16 629 ponton zárnia. A legjobban a Richter teljesített, amely egész nap feljebb kapaszkodva végül több mint 3 százalékkal, 33 825 forintra javított. Ezzel szemben a Mol és az OTP gyakorlatilag követte a BUX mozgását és csak a zárószakasz felrántásának köszönhetően zárt mindkét részvény pluszban. Ez az OTP esetében csupán 0,3 százalékos plusz mellett 3650 forintos záróárat jelentett, ami azonban nem rossz teljesítmény a végtörlesztés-sztori, illetve az ismét 240 forint közelébe dráguló frank mellett. A Mol 0,8 százalékkal emelkedett zárásra, ez 14 780 forintos utolsó kötést jelentett. A Magyar Telekom csupán 0,2 százalékkal lett drágább, ami 482 forintos árat takart. Érdekes módon a kisebb részvények közül sem az Egis, sem az FHB nem tudta követni a nagyobb szektortársát. Az Egis részvénye ugyanis 2 százalékkal, 14 415 forintra gyengült, míg az FHB 1,4 százalékkal esett, ami 562 forintos utolsó árat jelentett. Az E-Star 3,3 százalékkal 7101 forintra gyengült. A társaság kedd esti bejelentése szerint az OTP Alapkezelő részesedése ismét 10 százalék fölé került.
