Az ázsiai tőzsdék esése és két francia bank leminősítése miatt negatív hangulatban indult a kereskedés az európai részvénypiacokon. További ok volt a pesszimizmusra a kínai miniszterelnök beszéde, amelyben Ven Csia-pao elmondta, hogy Kína bővítené európai befektetéseit, de úgy gondolja, cserébe az európai vezetőknek \"bátor lépéseket\" kell tenniük, mindenekelőtt elismerni, hogy Kína piacgazdaság. Elemzők arra következtettek megjegyzéseiből, hogy Kína egyelőre nem siet az euróövezeti állampapírok jelentősebb vásárlásával.
A délutáni megtorpanás ellenére a vén kontinens tőzsdéi tisztes pluszban zártak: az FTSE−100 1, a CAC−40 1,9, míg a DAX 3,4 százalékkal erősödött. Londonban a bankpapírok jól szerepeltek: a Royal Bank of Scotland 4,2 százalékkal, a Lloyd\'s 5,25 százalékkal nőtt. Nem úgy a francia bankok, a leminősítés után a BNP Paribas 3,93 százalékkal, a Société Générale pedig 2,88 százalékkal esett Párizsban, a többi részvény viszont emelkedett. Nagyot nyert az AXA, a biztosító 6,94 százalékos emelkedésével csak az Accor tudott lépést tartani, amely 5,95 százalékot javított. Jó napjuk volt az autógyártóknak is, a Peugeot 4,6 százalékkal, a Renault pedig 3,5 százalékkal drágult. Frankfurtban is az autógyártók húzták a növekedést, a BMW 5,49 százalékkal, a Daimler 5,08, míg a Volkswagen 4,49 százalékkal nőtt. A Deutsche Bank enyhe nyereséggel, 0,43 százalékos növekedéssel vette a napot.
Amerika este hat órakor éppen pluszban volt, bár a piac kereste az irányt. A Dow Jones 0,42, a Nasdaq 0,9, míg az S&P−500 0,49 százalékos erősödést tudott felmutatni. A növekedést New Yorkban a Microsoft és a Home Depot húzta, míg a nagy vesztes a Pfizer volt.
