A szerdai nagy emelkedés után csütörtökön már korrigáltak az árfolyamok a magyar tőzsdén, annak ellenére, hogy a vezető európai indexek még emelkedni tudtak. A BUX 1,7 százalékkal, 18 166 pontra esett, miután szinte egész nap csökkent az értéke. Zárás előtt egy picivel volt ennél alacsonyabban is a mutató, ami 18 010 pontos minimumértéket jelentett. A vezető részvények közül a legtöbbet a Mol este, ezzel korrigálva előző napi teljesítményét, ami a legjobb volt a nagyobb részvények közül. A szerdai több mint 5 százalékos drágulást követte csütörtökön a 3,3 százalékos esés, ami 16 495 forintos záróárat jelentett.
Az OTP, amely szintén jól szerepelt az előző nap, 2,2 százalékkal lett olcsóbb, ez 4188 forintos árat jelentett. Érdekes módon a forgalom szinte ugyanannyi volt, mint egy nappal korábban, ami azt mutathatja, hogy még nem jelentek meg komolyabb eladók vagy vevők a piacon, inkább ugyanazok realizálják a profitot, akik kicsit korábban olcsóbban vásároltak.
A Magyar Telekom értéke nagyjából az indexével együtt esett, az 505 forintos utolsó kötés ugyanis 1,4 százalékos csökkenést jelentett a részvény árfolyamában. A Richter árfolyama viszont alig esett, a 34 990 forintos záróár ugyanis csak 0,03 százalékos mérséklődést jelent. Érdekes módon az Egis esetében még nem jött el a korrekció ideje, a részvény 1 százalékkal, 15 500 forintra drágult. Ugyanakkor az FHB papírjai 1 százalékkal estek vissza, ami 623 forintot jelentett zárásban.
