BUX 140366.70 0,92 %
OTP 46080 1,23 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nagyot esett az áramszolgáltatók profitja

Az Elmű és az Émász is rosszabb eredményt ért el az idén az első félévben a tavalyinál. A visszaesés több tényezőnek tudható be.

2011. szeptember 2. péntek, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Budapesti Elektromos Művek (Elmű) Nyrt. árbevétele 2,9 százalékkal csökkent, míg az eredménye ennél is nagyobb mértékben, 22,7 százalékkal esett az év első hat hónapjában − közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.  A jelentés szerint az Elmű 123,5 milliárd forint értékesítési árbevételt ért el az első félévben, szemben az előző év azonos időszakának 127,1 milliárd forintjával.  A visszaesés annak volt betudható, hogy 1,2 százalékkal kevesebb, 2917 gigawattóra villamos energiát értékesítettek. Az értékesítés csökkenését a társaság azzal magyarázza, hogy ennek hátterében alapvetően a csoporton belüli mozgások húzódnak meg, de a gazdasági válság hatása sem elhanyagolható. Ráadásul az árbevételt mérsékelte, hogy a liberalizált piacon az árverseny folyamatos kihívást jelentett, ami különösen a nagyfelhasználók cserélődésében nyilvánult meg. Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Nyrt. árbevétele ugyanakkor az Elműénél is nagyobb mértékben, 4,5 százalékkal csökkent, és az eredmény is jóval nagyobbat, 41,3 százalékot zsugorodott az első félévben a bázishoz képest. Az Émász 46,8 milliárd forint értékesítési árbevételt ért el az első félévben, szemben az előző év első hathavi 49 milliárd forintjával. Az Émász az első félévben 1028 gigawattóra villamos energiát adott el, ez 6,0 százalékkal kevesebb, mint az egy évvel korábbi. A gyorsjelentés indoklása e társaságnál is szó szerint megegyezik az Elműével.

Az Elmű üzemi eredménye 2,01 százalékkal, 13,3 milliárd forintra nőtt, míg az adózás utáni eredmény 11,06 milliárd forintot tett ki, ami 22,7 százalékkal kisebb a tavalyi első félévi adatnál. A fizetett energiaadó összege 320 millió forint volt, amely a bázisidőszakhoz viszonyítva 67 millió forinttal, 17,31 százalékkal csökkent. A változást az értékesített villamos energia mennyiségének csökkenése okozta. Az Émász üzemi eredménye 24,8 százalékkal, 5 milliárd forintra esett. Az adózás utáni eredmény 5,6 milliárd forintot tett ki, ez 3,9 milliárd forinttal kisebb a tavalyi első féléves adatnál. A befizetett energiaadó összege 94,9 millió forint volt, amely a bázisidőszakhoz viszonyítva 16 százalékkal alacsonyabb, amit szintén az értékesített villamos energia mennyiségének csökkenése okozott.

A gyorsjelentésekből az is kiderül, hogy az egyetemes szolgáltatói tevékenységből egyre kevesebb profit származik, míg a szabadpiacon stabil az eredménytermelő képesség. Ugyanakkor a fogyasztók kintlévőségei a tavaly év végéhez képest tovább nőttek. A cégek a tartozások csökkentése érdekében a részletfizetéseket a fogyasztók fizetőképességéhez igazították, ugyanakkor az előre fizetős mérők fokozottabb alkalmazásával próbálja a cégcsoport elősegíteni, hogy a fogyasztók ne tudjanak nagyobb hátralékot felhalmozni. Mindezek mellett a társaságcsoport likviditási helyzete stabilnak mondható, azonban a megnövekedett tartozások többlet-kamatterheket rónak a társaságra, csökkentve a kereskedelmi tevékenység eredményét.

Deák Bálint
Deák Bálint

Ez is érdekelhet