Egy kis pihenő következhet a svájci frank gyengülésében az 1,18-as keresztárfolyam környékén − véli Karsai Péter, a Commerzbank devizakereskedője, aki szerint ennek a szintnek az elérése azt jelzi, hogy kezd beérni a negatív jegybanki kamatpolitika. A további gyengüléshez azonban vélhetően újabb jó hírekre lenne szükség. Jelenleg úgy látszik, hogy az euróval szemben megpihent az árfolyam, a befektetők levegőt vesznek az elmúlt időszak után. Nagyon friss még ez a történet, így sokan inkább csak tapogatóznak − mondta a Commerzbank szakértője. Karsai szerint a fontos ellenállási szint az 1,20 lehet, amelynek tesztelése lehet még érdekes. Ennek áttöréséhez azonban jó spanyol, olasz aukciók kellenének, vagy a németek részéről egységesebb fellépés a gondok megoldására. Az 1,20-as szintről még korai beszélni, de ez lehet az elsődleges célár Kolba Miklós, az ING devizaüzletágának vezetője szerint is. (Kolba már másfél hete is ezt a szintet jelölte meg lapunknak.) Az ING szakértője szerint most kivárás jöhet, amíg szeptemberben nem döntenek Amerikában arról, hogy lesz-e újabb ösztönző csomag.
Karsai szerint viszont Amerikáról ismét Európa felé irányulhat a befektetők figyelme, így újra az öreg kontinens gondjain lehet a fő hangsúly. Ugyanakkor a tengerentúli híreket sem lehet természetesen figyelmen kívül hagyni, például a héten fontos lehet a pénteki munkaerő-piaci adat.
Mindez azt jelentheti, hogy 228 közelében a forinttal szemben is megállhat a frank árfolyama. Ez a szint azért lehet fontos, mert sokáig ez jelentette a történelmi csúcsot, amelynek az áttörése után száguldott el 270 forint közelébe a frank árfolyama. Ugyanakkor Karsai szerint nem ez a szint az érdekes, inkább az euró/frank árfolyamot kell figyelni. A forint/frank jegyzést ugyanis ez határozza meg, az euró/forint árfolyammal együtt. Ez utóbbinál jelenleg 270 forint alá nem nagyon várja az árfolyamot a Commerzbank szakértője, aki szerint a héten 270,5 és 274 forint között alakulhat a jegyzés. Ahhoz pedig, hogy 270 forint alá is lemehessen a jegyzés, egy jelentősebb kiigazító csomagra lesz szükség Orbán Viktor miniszterelnök részéről, amely elhiteti a befektetőkkel, hogy fenntartható növekedési pályára állítja a magyar gazdaságot.
A forint jelenleg a periférián van, nincsenek komoly külföldi szereplők benne, ami nem is baj − mondta Kolba Miklós. Minimális forgalom mellett kereskednek vele az euróval szemben, így az elmúlt napokban csak annyi történt, hogy a 268 és 272 közötti kereskedési sáv 270−275 forintra tolódott el.
