Mintegy 40 százalékkal zuhanhat a Magyar Telekom első negyedéves eredménye az elemzők várakozásai szerint, elsősorban a távközlési cégekre kivetett különadó hatásaként. A Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők előrejelzéseinek átlaga szerint ugyanakkor az árbevétel is csökkenhet, mintegy 5 milliárd forinttal a 2010. első negyedévihez képest, 142,4 milliárd forintra. Az árbevétel csökkenéséért a szakértők szerint több tényező együttesen felelős. A mobilüzletágat a végződtetési díjak csökkenése viselheti meg, míg a hagyományos vezetékes szolgáltatásokból származó bevételek a hosszú évek óta tartó trendnek megfelelően a verseny, illetve a privát és a kormányzati szektor költéseinek csökkenése miatt lehet kevesebb.
A kisebb bevételhez ugyanakkor stagnáló, mintegy 58 milliárd forintnyi EBITDA társulhatna. Azonban a szakemberek által negyedéves szinten 6,2-6,4 milliárd forintosra becsült különadó, az elbocsátásokkal kapcsolatos, valamint a leányvállalatnál folyó vizsgálatok költségei jelentősen csökkentik az EBITDA-t, amely így a várakozások szerint mindössze 50,48 milliárd forint lesz. Ez 12 százalékos csökkenést jelentene 2010 első három hónapjához képest. A nettó nyereség 16,4 milliárdról 11,2 milliárd forintra zsugorodhat.
Az elemzők megosztottak a tekintetben, hogy meddig kell számolni modelljeikben a különadó hatásaival. Míg a Concorde szakértői valószínűnek tartják az adónem 2013-as eltörlését, addig az Erste elemzői erre jelenleg nem számítanak. Tény, hogy az adó esetleges eltörlése valószínűleg azonnal hatalmas emelkedést generálna a részvények árfolyamában.
