- Mintegy 30 éve az Egis pénzügyi igazgatója, ezalatt sokat változott a cég. Mekkora volt akkoriban az Egis, hányszorosára nőtt azóta?
- 1981. április 1-jén léptem be az Egishez, nem egészen 34 évesen, rögtön a gazdasági igazgatói munkakörbe. A pályám vége felé közeledve összeszámoltam: négy vezérigazgatóval dolgoztam együtt, három különböző műszaki igazgatóval, három kutatási igazgatóval, és ami a legnagyobb szám: hét kereskedelmi igazgatónk volt. Az első olyan vállalati riport, amit aláírtam, 1982-ből származik, az akkori Egis nem egészen négymilliárd forintnyi forgalmat bonyolított és négyszázmillió forint nyereséget ért el, de összehasonlításként hadd említsem meg, hogy az én akkori gazdasági igazgatói fizetésem nyolcezer forint volt, tehát az értékek nagyon nehezen hasonlíthatóak össze. Közel ugyanannyian voltunk, mint most, tehát 3600 alkalmazott, ma a magyarországi és a kelet-európai piacokon lévő Egis létszáma összesen ugyanennyi. A legutóbbi éves árbevétel százhúszmilliárd forintot, míg az adózás előtti eredmény tizennyolcmilliárdot tett ki.
- Ritka, hogy egy többségi külföldi tulajdonban lévő cég megmaradt a tőzsdén, nem csökkent a közkézhányad. Ezt hogy sikerült így megoldani?
- A Servier egy nagyon határozott és sok szempontból - pozitív értelemben vett - konzervatív elveken alapuló vállalat. A vásárlás pillanatában ők tudatában voltak annak, hogy egy tőzsdei vállalat többségi tulajdonát szerzik meg, és egyik törekvésük az volt, hogy ne ártsanak a többi részvényes érdekeinek. Tudomásul vették, hogy a többi részvényesnek is vannak érdekei az Egis-részvényeket illetően, és amennyire egy szakmai befektető üzletpolitikájába ez belefér, igyekeznek közreműködni abban, hogy mi kiszolgáljuk ezeket az érdekeket. Őket az Egisben a Magyarországon végzett magas színvonalú gyógyszeripari tevékenység fogja meg, és erre buzdítanak minket, ilyen szempontok alapján minősítik a vezetőket és nekünk ez gyógyszergyárként egy nagyon fontos háttér.
- Ön szerint jó az Egisnek, hogy tőzsdei cég? Volt olyan vállalat, amelyik azért vonult ki a tőzsdéről, mert túl sok információt kellett nyilvánosságra hozni.
- Vannak pozitív hatásai is a tőzsdei létnek, állandó megmérettetést, összehasonlítást jelent, egy minden pillanatban megnyilvánuló kritikát a vállalat tevékenységével kapcsolatban, és ez nagy belső ösztönző. Mi meg akarunk felelni ennek, a saját jó hírünket szeretnénk erősíteni. Ezenkívül hozzásegít ahhoz, hogy jobban megismerjük a versenytársakat és az ő teljesítményüket mintegy benchmarknak is használjuk. Emellett a tőzsdei megjelenés mozdította ki az Egist jelentős hitelállományából. Az első privatizációs szerződésben az Egis vételárát a tőzsdei ár szabta meg, és ezt mi prémiumként megkaptuk a privatizáció során. Ez volt az a tőkejuttatás 1994-ben, amivel aztán jól élve a vállalat folyamatosan növelni tudta pénzállományát.
Vannak a tőzsdének természetesen kötelezettségei is, a jelentések, egy apparátust kell foglalkoztatnunk, hogy kiszolgáljuk a tőzsdei igényeket, illetve a nyilvánosság fegyelmező erő abban, hogy a lehető legkevesebb olyan dolog történjen, amit az ember nem szívesen mondana el.
- Soha nem érezte úgy, hogy más céghez szeretne igazolni?
- Nem. A pálya elején ez azért nem kérdés, mert az embert sodorják a feladatok. Az első évek után pedig azt gondoltam, hogy ennél jobb hely talán nincs is, ezért nem merült fel a változtatás igénye.
- Melyik volt a legnehezebb periódusa?
- Ha összefüggő 3-4 éveket keresünk, akkor ilyen időtávon mindig tudtuk uralni a problémákat. Persze voltak nehéz időszakok: például a KGST megszűnése, amikor az addigi biztos piacokért kellett újra megküzdenünk, és a százmillió dollárnak megfelelő értékű piacot húszról újra visszaépíteni. Szintén nehéz volt, amikor Oroszországban kitört a gazdasági válság, a vevőink egyik percről a másikra mentek tönkre. Voltak súlyos problémáink a hatóanyagexportunkkal kapcsolatban, és az is nagyon nehéz időszak volt, amikor elkezdődött a gyógyszeripar különterhelése Magyarországon. Ez a folyamat 2004-ben indult és 2007-ben a gyógyszertörvénnyel zárult le. Ezeket a veszteségeket ki kellett gazdálkodnunk, változtattunk egy kicsit az Egis üzletpolitikáján, kinőttük ezeket a gondokat vagy az élet maga megoldotta.
Ugyanilyen nehéz tud lenni az Egisnek egy nagyarányú forinterősödés időszaka, bár annyit már fejlődött legalább a filozófiánk, hogy úgy gondoljuk, az Egis attól nem lesz jobb vagy rosszabb, ha az árfolyamok így vagy úgy alakulnak. Mindenképpen erősített bennünket, hogy a kritikus időszakokban még az átlagon felül is mindig több segítséget és megértést kaptunk a Servier-től, gyógyszergyárként megértették és átélték azt a problémát, amivel mi küszködtünk.
- Azt hittem, hogy esetleg a deramcyclane kudarcát fogja említeni.
- A deramcyclane csalódás természetesen, de még nem kezdtük elkölteni azt az egymilliárd dollárt, amit a terméktől vártunk, tehát a vállalat munkáját nem zavarta meg. Persze jó lett volna egy lépéssel átugrani az Egis egy fejlődési szakaszát és találni egy olyan terméket, amely eltart bennünket munka nélkül, de ezúttal is beigazolódott az, hogy nem lehet egy vállalatot a csodavárásra felépíteni.
Sokáig nem értettük, hogy miért utasította el a partner a további fejlesztéseket, de mi magunk se tudtuk életre kelteni a vegyületet, tehát higgyük el utólag, hogy jól döntöttek. Mi is tudjuk, hogy sok részvényesünk is hasonlóan csalódott, nagyot esett a részvények árfolyama, de hát ez benne van a gyógyszerüzletben.
- Visszaemlékszik nagyon jó, illetve nagyon rossz döntéseire?
- Nagyon rosszat tudnék említeni, bár nem büszkén. Volt egy időszak, amikor annyira sokat foglalkoztunk fedezeti ügyletekkel, hogy azok a szokásosnál és az elviselhetőnél is nagyobb veszteséget jelentettek az Egis számára. Ez a 2000-es időszak volt, a dollár nagyon nagy erősödésének időszaka, amit nem éreztünk jól, mert védekeztünk a dollárgyengülés ellen. Ez utólag tévedésnek bizonyult és nagyon sok pénzébe került az Egisnek. Nettó veszteségünk ugyan nem volt rajta, hiszen árbevételben nyertünk az árfolyamváltozáson. Tanultunk belőle, azóta letisztult, konzervatív, de mégis jól fedező árfolyam-politikája van a vállalatnak. Úgy tűnik, ez kellett hozzá, korábban nem volt elég erős a veszélyérzetünk.
És biztosan voltak jó döntéseink is, hiszen jól működünk, fejlődünk, az Egis ez alatt a 30 év alatt javuló trendet tudott mutatni. Továbbá van egy nagyon jól felkészült, a munkát jól folytatni tudó fiatal csapat, néhányuk kiválasztása, nevelése az én munkám is volt. Azt gondolom, bár ezt nem a mi tisztünk eldönteni, de sikerült jó tőzsdei megjelenést biztosítanunk, egy olyan bizalmi kapcsolatot kialakítanunk a bennünket elemzőkkel, ami kölcsönösen hasznos és nem terheli túl az Egist sem. Ezenkívül szerintem az, hogy ennyi tulajdonosi körrel el tudtuk fogadtatni az Egis stratégiáját, megoldásait, törekvéseit, hogy a döntési önállóságunkat ilyen fokig meg tudtuk őrizni, szintén egyfajta eredmény. Egyébként pedig dolgoztunk, nem csináltunk mást.
- Ön személy szerint hogy viszonyul a tőzsdéhez?
- Engem inkább távol tart a tőzsdétől az, hogy ismerem a folyamatokat. Nagyon rossz egyéni befektető vagyok, nem érek rá foglalkozni a magam pénzügyeivel. Mindig dolgozni kellett, és tudjuk, hogy még a spekulációhoz is sok idő kell. Egis-részvényem volt a részvényjegyzés pillanatától, ez máig megvan, de a szabályok is tiltják, hogy bizonyos időszakokban az Egis-részvénnyel kereskedjek.
- Mit fog csinálni most, mik a tervei?
- Szerencsére semmilyen eltemetett álmomat nem kell kiásni, a munka mellett eddig is megengedtem magamnak mindent, amit szeretek. Sportoltam, jártam a világot, együtt voltam a családommal, barkácsoltam - most egy kicsit több időm lesz minderre. Azok a tisztségeim még megmaradnak egy ideig, amelyekkel az Egist képviseltem, így a Hungaropharma igazgatóságában lévő tisztségem, ami egyfajta kapocs az Egishez, és természetesen nagyon szívesen segítek mindenkinek, aki hozzám fordul.
