Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Szerda óta folyamatosan drágulva összesen több mintegy 6-7 dollárral drágult egy héten belül az olaj, amely hétfőn reggel is vígan folytatta az emelkedést. Ez utóbbi félmondat azoknak szól, akik egy kézlegyintéssel elintézik az olajárak növekedését, és azt egyszerűen a dollár gyengülésének tudják be, hiszen a zöldhasú tegnap például erősödött, miközben az olaj tovább drágult és benézett 92 dollár fölé.
A dollár árfolyammozgása önmagában ma már nem elégséges ahhoz, hogy az olajárakra messzemenő következtetéseket vonjunk le, hiszen egy kedvező amerikai makroadat nemcsak azt eredményezi, hogy az olaj elszámolóárát adó deviza erősödésnek indul, hanem azt is, hogy a világ legnagyobb kőolajfaló gazdaságának olajéhsége nő. A huzamosabb ideje tartó trendszerű dollárgyengülés ezzel szemben nem az amerikai gazdaság teljesítményének eredménye volt, hanem sokkal inkább a pénzpolitikáé, így az összefüggés sokáig működött. Amikor pedig mindezt az amerikai kőolajkészlet-adatok markáns csökkenéssel támogatják meg, akkor beindul az áremelkedés még akkor is, ha maga a készletcsökkenés jól prognosztizálható volt, és eddig nem haladta meg azt a mértéket, amit az Atlanti-óceán két partja között a franciaországi sztrájkok miatt megborult egyensúlyból ne lenne levezethető.
A több napon keresztül tartó folyamatos dráguláshoz persze ez sem elegendő, az ilyen félreértéseket általában rövid úton tisztázza a piac, és következik a korrekció. Most sem egyedül ez a jelenség hajszolta az árakat, hanem a világ többi nagy gazdasága felől érkező kedvező hírek. A problémáival küszködő Európából nézve tényleg szinte hihetetlennek tűnik, de a világ kőolajkereslete nő, sőt gyorsabban emelkedik, mint azt alig egy hónappal ezelőtt gondolni lehetett volna. Kína és India mindenképpen húzónevek ebben a versenyben, jó híreket hallani más, viszonylag nagy kőolaj-felhasználók háza tájáról is.
Nem csoda, ha a világpiacon lassan egyre erősebb visszhangot kapnak azok az előrejelzések, amelyek 100 vagy középtávon akár 200 dolláros olajárakról szólnak, egy jövő évi 95 dolláros átlagárra vonatkozó hírre pedig már föl sem kapjuk a fejünket. Pedig a kitermelői és a finomítói kapacitások ezt a nézetet nem támasztják alá. Idén és jövő év elején kétségtelenül kimutatható a vevői nyomás az olaj piacán, de azután egyértelművé válik, hogy már a 70 és 80 dollár közötti ár is eléggé vonzó a kitermelőknek és a finomítóknak ahhoz, hogy kétségkívül meglevő kapacitásaikat ismét munkába állítsák. E tekintetben eddig sem az ár volt a visszatartó erő, hanem azok stabilitása és a technológiai korlátok.
