Húsz éve, 1990. június 21-én délelőtt 11 órakor egy Váci utcai irodaház alig 50 négyzetméteres irodájában szólalt meg először a Budapesti Értéktőzsde csengője és elindult a kereskedés az egyetlen bevezetett részvénnyel, az IBUSZ-szal. Az egy héttel korábban az Állami Vagyonügynökség által 4900 forinton eladott 440 ezer részvényt 23-szorosan jegyezték túl, ám a jegyzők között csak elvétve akadtak hazaiak, hiszen a 60 év alattiak túlnyomó része egyszerűen nem is tudta, mi az a részvény.
Hegyeshalomtól nyugatra viszont akkor sikk volt az alig egy évvel korábban elomlott vasfüggönyön túli részvényt venni, mást, mint magyar papírt pedig nem is lehetett. Akik lemaradtak az allokációban - a magyarok mindent megkaptak -, a tőzsdén igyekeztek pótolni: az első kötés 5600-on született, a nap végére 8000, harmadnap 12 500 forint volt az IBUSZ árfolyama. Rögtön beindultak a politikai támadások: túl olcsón adott el az ÁVÜ, túlságosan jól jártak a külföldiek. Mire megindult a parlamenti vizsgálat, már le is konyult az árfolyam, a decembert már 4800-on zárta a részvény.
A tőzsdenyitás után az egyetlen hivatalosan bevezetett részvényre 42 brókercég jutott. A következő egy évben még 11 részvényt vezettek be a parkettre, ám közülük mára csak a Fotex, a Konzum és - Genesisként - a Novotrade maradt meg. A kezdeti időszakban a brókercégek gyorsabban szaporodtak, mint a papírok, 1998 közepén már 64 cég kereskedett. Az orosz válság rendet vágott soraikban, így 1999-től már több volt a részvény (66), mint a befektetési szolgáltató.
Az első évtizedben a tőzsde maga volt a kereskedés helyszíne, a "real time" adatszolgáltatáshoz a magánbefektetőnek be kellett mennie a Váci utcai, 1992-től a Vörösmarty téri tőzsdeterembe, és ha jó füle volt, mindent hallhatott, élőben. (Persze előfordult, hogy az előre megbeszélt üzleteket olyan halkan kötötték meg egyesek, hogy senki ne szólhasson bele, a "suttogó brókereket" az etikai bizottság el is marasztalta...) Az első időkben az üzletkötés szinte testközelben zajlott, akadt olyan kisbefektető, aki nem bírta ki, hogy ne szóljon be a brókerének, ha kedvező ajánlatot hallott. (Meg is kapta az írásbeli figyelmeztetését.)
A kereskedés kezdetben 11-től másfél órán át tartott, de közben volt idő újságot olvasni: a napi kötésszám az első három évben ritkán érte el a 30-at, a milliós üzletekről pedig külön lehetett olvasni a Napi tőzsderovatában... Az első években a tőzsde maga számolta el a kötéseket, a brókerek a Vörösmarty térre vitték be a szép, színes részvénykötegeket, azután 1993 őszétől, a Keler megalakulásával a részvények már zömmel annak trezorjában pihentek, hogy mára már csak antikváriumok polcain bukkanjanak föl. Ami nem változott: a BÉT megnyitása óta egyetlen megkötött üzlet sem hiúsult meg nem teljesítés miatt.
Az első igazi hosszra három évet kellett várni, 1994 januárjában egy hónap alatt 80 százalékkal emelkedett az index, igaz, utána két szűk esztendő következett. 1996-ban viszont beköszöntött a máig nosztalgiával említett aranykor, az index 19 hónap alatt 1500 pontról 8400 pontig száguldott, az akkor még újdonságnak számító határidős piacon pedig arattak a "kosarasok", a csúszó leértékelés bejelentett ütemének tartásában bízó dollár-márka-kosár-eladók. Aki a hőskorban - legtöbbször egyetemista bérsorbanállókkal - privatizációs eredetű részvényt jegyzett, és sokáig megtartotta, nem járt rosszul. 1994-95-ben a Richtert 1400, a Molt 1100, a mainál tízszer nagyobb névértékű OTP-t 1080 forintért lehetett megvenni, de 1998 elején már mindhárom részvény közel járt a tízezerhez. A vezető bankpapír pedig 15 év alatt még a mostani árfolyamon is 45-szörös emelkedést produkált. Ha milliomosok nem is lettek sokan - vagy csak átmenetileg -, de a tőzsdézéssel e két évtized alatt sok százezer magyar család ismerkedett meg és a részvény- és nyugdíjalapok révén a tőzsde mára a lakossági megtakarításoknak közvetve már az ötödét adja.
Két évtized alatt a budapesti tőzsde - még ha a bevezetett részvények számában, a kapitalizáció GDP-hez viszonyítva alig 35 százalékos arányában el is marad például Varsótól - a magyar gazdaság fontos kristályosodási pontjává, igazi nemzeti intézménnyé vált. És azoknak, akik két évtizede naponta követik nyomon minden rezdülését, még többet jelent...
