BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Krachhal ijesztgetik egymást New Yorkban

2010. március 8. hétfő, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jon Markman, a Markman Capital Insight vezetője múlt héten hírlevelében azt írta: nem akar megijeszteni senkit, de csevegett jó pár vezető hedgefund-menedzserrel, akik szerint a piac pont ugyanazt csinálja most, mint az 1987-es összeomlás előtt.

A "guruk" véleménye szerint az S&P 500 januári csúcsa egyenlő lehet az index 1987. augusztusi csúcsával, a múlt heti emelkedés pedig a krach előtti, október elején beállított alacsonyabb csúccsal egyezhet meg az indexben. Az alapkezelők spekulációi szerint ezt március 15-e környékén nagy zuhanás követheti majd. Markman nem csak a grafikonok alapján, de a fundamentumokat illetően is megpróbálta számba venni, van-e hasonlóság 2010 eleje és 1987 ősze között. Arra a következtetésre jutott, hogy édeskevés. Markman sorra veszi, melyek lehetnek azok az okok, amelyek miatt a piac komolyan aggódhatna. Az egyik csoport az olyan kormányzati intézkedéseké, amelyek miatt a befektetőknek drasztikusan át kellene értékelniük a cégekkel kapcsolatos profitelvárásaikat. A másik okot a likviditás hiánya jelentheti, a harmadikat esetleg az az érzés, hogy az emelkedés után az árazások fenntarthatatlanul magas régióba kerültek. További ok lehet a hatalmas költségvetési hiány, a dollár gyors leértékelődése vagy egy kamatemelés. Ezek közül kevés áll fenn jelenleg - mutat rá Markman. Szerinte az árazások nem extrémek jelenleg, a kamatok alacsonyak és a befektetői hangulat sem extrém módon optimista. Úgy véli, a piac tipikus kilábalási rallyn van túl, s jelenleg az emelkedést emészti: a lassan felszáradó likviditás is inkább ennek a jele lehet.

A grafikonok alapján az 1987-es párhuzam kissé erőltetettnek tűnik, tény azonban, hogy elég fontos szinteken próbál áttörni a vezető mutató értéke. Egyrészt a januári csúcs vélhetően ismét erős ellenállásként funkcionálhat, másrészt nagyjából ezeken a szinteken állt meg a 2000-2003-as medvepiacot követő erőteljes emelkedés, s csapott át bő egyéves oldalazásba az amerikai piac. Ráadásul látható a grafikonon, hogy januárban pont a 2007. őszi csúcs és a 2008. májusi medvepiaci rally csúcsára húzott hosszú távú csökkenő trendvonal parancsolt megálljt az emelkedésnek.

Lovas-Romváry András
Lovas-Romváry András

Ez is érdekelhet