A PSZÁF átfogó vizsgálatot indított a Magyarországon is tevékenykedő cseh brókercégnél, a Capital Partnersnél. A felügyelet a jelek szerint meglehetősen veszélyesnek ítélheti a brókercég tevékenységét, mivel szokásától eltérően már a vizsgálat megindításáról is tájékoztatta a befektetőket, ezt eddig jellemzően nem tette a szervezet.
A PSZÁF felhívja a figyelmet, hogy a cég ügynökhálózata a jelenlegi és lehetséges ügyfelek számára átláthatatlan közvetítői rendszerként működik, az ügynökhálózat pedig kifejezetten magas - a jellemző piaci átlag többszörösének megfelelő - megbízási díjjal dolgozik. Az ügynökök ráadásul a forgalom alapján kapnak jutalékot a Capital Partnerstől, ezért alapvető érdekük az ügyfelek rábeszélése - függetlenül attól, hogy a kérdéses ügyletek valóban az ügyfél érdekeit szolgálják-e.
Az eljárás során olyan információk jutottak a felügyelet tudomására, amelyek arra engednek következtetni, hogy egyes ügyfelek olyan értékpapírok vásárlására kaptak tanácsot, amelyek piaci helyzete alapján nem volt esély az árfolyam-növekedésre. Ügynökeik bizonyosan várható eseményként állították be ugyanakkor az értékpapírok árfolyamváltozását, ezzel ügyletkötésre ösztönözve az ügyfeleket, s nem tájékoztatva őket az ármozgási előrejelzés esetlegességéről.
