Az európai és tengerentúli tőzsdeindexek után loholt hétfőn a BUX, a 4,7 százalékos zárásban mutatott előnye alapján nem kis sikerrel. A nyugat-európai és amerikai parkettek irányadó indexei az év első kereskedési napját nagy emelkedéssel fejezték be múlt hét pénteken, ez adott lendületet a 2009-es év első tőzsdenapján a BÉT irányadó mutatójának is, amely 12 818,73 ponton, közel 600 ponttal múlt évi utolsó értéke fölött zárt.
A forgalom ugyan még mindig az ünnepi szezont idézte a pesti parketten, de a blue chipek mind emelkedni tudtak. A legnagyobb keletje az OTP papírjainak volt, a bankrészvénnyel 4,3 milliárd forint értékben kereskedtek, és bár késő délután, az amerikai piacok kedvezőtlen piacnyitását követően megbicsaklott az árfolyam, a részvények végül 4,2 százalékos emelkedéssel, a napi maximumot jelentő 2995 forinton zárták a napot.
A Mol forgalma meglehetősen csekély, 1,4 milliárd forint volt, ám a részvény így is jócskán korrigálni tudott a múlt év végi lejtmenetet követően, olyannyira, hogy az olajpapírra nem is született 10 000 forint alatt kötés, a záróára pedig mindössze 5 forinttal maradt el a 10 385 forintos napi maximumtól, ami 5,2 százalékos emelkedést jelent a december végi záróértékhez képest.
A Richter társainál is jelentősebb emelkedése mögött egyebek mellett az a nemzetközi pletyka állhat, miszerint a világ legnagyobb gyógyszergyártója, a Pfizer nagybevásárló körutat tervez az idén, melynek első állomásaként már meg is szerezte egy svájci biotechnológiai cég legújabb találmányát. A Richter befektetői joggal remélhetik, hogy az amerikai gyógyszeróriás itthon is talál kedvére való gyógyszerfejlesztést. A BÉT-en jegyzett nagyobbik gyógyszergyártó részvényeinek árfolyama 6,6 százalékkal, 30 280 forintra, míg az Egisé 4,3 százalékkal, 10 430 forintra emelkedett.
