BUX 131687.33 0,81 %
OTP 40170 0,68 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A későn kelők fordítottak a BÉT-en

2008. december 30. kedd, 23:00

A Molnak hála az utolsó pillanatban még ki tudott törni a BUX a negatív tartományból, ahová a Magyar Telekom későn ébredő befektetői taszították az indexet. A pesti parkett irányadó mutatója 12 350 pont körüli szintekről kevesebb mint fél óra alatt közel 200 pontot esett, majd a nap végére újra kitört a 12 150 pontos negatív tartományokból, hogy egészen 12 286 pontig emelkedjen vissza. Ez épp egyszázalékos előnyt jelent a hétfői záróértékkel szemben.
A Magyar Telekom részvényesei kora délután meglepődve tapasztalhatták, hogy az addig csendben forgó papírjuk hirtelen a BÉT második legkeresettebb részvényévé lépett elő 1 milliárd forint körüli forgalom mellett. Ennek azonban ára volt, hiszen a délutáni árbeállító akciók 535 forintra, 1,1 százalékos mínuszba vitték le a jegyzést, amely korábban majdnem elérte az 550 forintot is.
Az OTP a nap nagy részében a pozitív tartományban mocorgott, majd a késő délutáni hajrában tovább növelte előnyét, 2897 forintra, 1,2 százalékos pluszba lendítve ezzel az árfolyamot. Az utolsó pillanatban a parkettre öntött részvényáradattal az OTP papírjai végül a második legnagyobb forgalmú részvénnyé avanzsáltak 1,2 milliárd forintos kötési tömeggel.
A Mol ismét a nap legnagyobb forgalmát bonyolító, egyúttal rendkívül volatilisnek látszó papírja volt, amúgy szerény, 1,8 milliárd forint körüli kötési tömeggel. A tegnapi veszteséges kereskedést követően az olajpapír kedden 10 000 forinton, 1,8 százalékos emelkedéssel zárta a napot.
A Richter hosszabb távon elmozdíthatatlannak tűnik a 27 800 forintos árfolyamtól, hiszen bár a gyógyszeripari cég részvényei kedden 28 300 forinton zártak, a jegyzés az utolsó pillanatban emelkedett el a tegnap esti záróártól.

Pápai Csaba
Pápai Csaba

Ez is érdekelhet