Az MNB egy héttel korábbi meglepetésszerű kamatvágását követően múlt hét csütörtökön az állampapírpiacokon is érezhető volt a pozitív reakció. Hétfőre ennek az optimizmusnak azonban már nyoma sem volt a bankközi piacon, hiszen az éven túli lejáratú állampapírok hozamai 28-41 bázisponttal emelkedtek, jól mutatva a befektetési eszközök iránti érdeklődés visszaesését. A rövid oldalon is emelkedtek a hozamok, igaz, egyelőre mindössze 2-3 bázisponttal - számolt be az Államadósság Kezelő Központ. A forint piacán nem történt meglepetés hétfőn, a régiós devizák a lengyel zloty mozgását követték, amely az euróval szembeni 3,95-ös reggeli szintről, áttörve a 4,00-s ellenállást, jelentősen gyengült hétfőn, majd ismét visszapattant. Az euró/forint árfolyama is hasonló görbét írt le, a hazai deviza 267 fölött is járt, majd délutánra a reggeli 265,80-as sávnál is lejjebb merészkedett. Geszti Pál, az ING Bank devizapiaci tradere a Napi kérdésére elmondta: a forintpiacon nincs érdeklődés, a zloty azért képes meghatározni a régió hangulatát, mert a lengyel devizapiacon továbbra is jelen vannak a szereplők, és ott fontos ellenállást tesztelnek a befektetők. A dollárért 196 forintot, míg a svájci frankért 168,35 forintot kellett fizetni a bankközin hétfő délután. Az euró/dollár kurzusa 1,3590-nél állt ugyanekkor.
