BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A következő választások is az Állami Nyomdáé lesznek

2008. augusztus 27. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Négy évre szóló keretszerződést írt alá az Állami Nyomda a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalával - tette közzé szerdán a társaság. A szerződés értelmében az Állami Nyomda maximum nettó 3,5 milliárd forint keretösszegért vállalta az országos népszavazások, európai parlamenti, országgyűlési, helyi önkormányzati, valamint nemzeti és etnikai kisebbségi képviselők választásának előkészítéséhez és lebonyolításához szükséges biztonsági nyomdatermékek elkészítését, valamint a szavazás megrendezéséhez szükséges eszközök (urnák, nyomtatványok, írószerek) szállítását és kiegészítő biztonsági, logisztikai szolgáltatások biztosítását.
A hír kedvező az Állami Nyomda számára, bár az ilyen típusú munkákat eddig is a vállalat végezte, azonban a mostani megállapodással kisebb lett a kockázata annak, hogy mégsem a tőzsdei cég nyeri el a következő megbízásokat. A maximum 3,5 milliárd forintos keretösszeg nem jelent növekedést az eddigi választások költségeihez képest - tudtuk meg a cégnél.

Lovas-Romváry András
Lovas-Romváry András

Ez is érdekelhet