Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Kapott hideget is, meleget is a Mol az elmúlt bő egy esztendő során. Az egyik gyakori kritika - legutóbb Lovas-Romváry András tollából itt, a Napi Gazdaságban (NAPI, augusztus 7., 13. oldal - a szerk.) - az volt, hogy a menedzsment nem veszi figyelembe a részvényesek érdekeit és saját céljait követve utasította el az OMV felvásárlási kísérletét. A legkülönbözőbb irányokból lehetett hallani ezt a vélekedést, volt magyar pénzügyminiszter és londoni befektetési alap osztrák elemzője szokatlan kánonban adta elő ezt a vádpontot.
Természetesen alapszabálynak számít, hogy a részvényesek elsődleges érdeke a minél magasabb részvényárfolyam, és szívesen hallja, amikor egy komolynak tartott piaci szereplő 30 százalékos prémiumot helyez kilátásba a birtokában levő részvényért. Ezen az sem változtat, hogy a pénzügyi felügyelet félrevezetőnek ítéli a feltételekhez kötött ígérgetést, és példás büntetést szab ki - a tőzsdei befektető szinte elkábul az asztronómiai számoktól és remél. Olyannyira, hogy akár még vásárol is a részvényből, számolva a későbbi nyilvános ajánlattétellel.
Nemcsak a Napi Gazdaság olvasói között szép számban megtalálható hazai kisrészvényesek "dőltek be" az OMV - általunk már akkor is meggondolatlannak, értékrombolónak és mindenekelőtt kivihetetlennek tartott - tervének. Ismert és kevésbé ismert pénzügyi alapok is - többen az OMV kifejezett biztatására - bespájzoltak egy évvel ezelőtt Mol-részvényből, és mivel a terv az idő múlásával egyre többek számára vált egyre valószínűtlenebbé, kézenfekvő volt, hogy bűnbakokat keressenek.
De gondolkodjunk egy kicsit visszafelé. A Mol az ellenséges felvásárlási próbálkozás elutasításakor a mára evidenciának hangzó versenyjogi aggályok és értékrombolás mellett azzal érvelt, hogy egy esetleges fúzió jóváhagyása a brüsszeli Versenyjogi Főigazgatóság szempontjait figyelembe véve igenis kétséges. Tehát azt mondtuk, hogy a tranzakció zárásának lehetősége - még ha jó üzleti ötlet lenne is - meglehetősen bizonytalan, így ebbe már csak ezért sem szabad belemanővereznie magát a vállalatnak. Akkor most játsszunk el a gondolattal, mi történt volna akkor, ha az OMV - kölcsönözve a cikkíró fordulatát - nem "ügyetlen" és a Mol igazgatósága a maga részéről üdvözölte volna az "ügyes" OMV közeledését. Ha feladtuk volna a Mol önálló stratégiájának megvalósítását. Akkor bizony az elmúlt egy évben aligha zárhattuk volna le az IES és a Tifon akvizícióját, nem köthettünk volna stratégiai szövetséget a CEZ-zel és az ománi olajtársasággal. Arra pedig még csak gondolni se mernénk, miként tárgyaljunk további részesedés megszerzéséről, stratégiai partnerségről horvát barátainkkal.
Egy ilyen, a rövid távú ingereknek talán megfelelőbb szcenárió esetében nem tehettünk volna mást: béna kacsaként vártuk volna újdonsült osztrák barátainkkal együtt a kötelező brüsszeli versenyjogi eljárást, amely - ma már biztosan tudjuk, ha mástól nem, hát Ruttenstorfer úrtól, az OMV első emberétől - "elfogadhatatlan kötelezettségvállalásokat" írt volna elő. Vagyis az üzlet mindenképpen meghiúsult volna, egymást átfedő piacaink és együttes piaci részesedésünk magas volta okán. Az OMV-t ebben a hipotetikus esetben sem viselte volna meg jobban az elutasítás, mint ahogy a valóságban tette, bár az utóbbi időben regionális terjeszkedésük alábbhagyott. Ellentétben a Mollal, amely épp az elmúlt év során számos eredményt tudott felmutatni, s amely lényegesen rosszabb helyzetben lenne ma, ha belemegy az OMV felelőtlen játékába. Vajon nem épp a Mol-részvényesek érdekeit szolgálta az, hogy a kivitelezhetetlen ajánlat elutasítása után folytatódott a saját stratégia megvalósítása? Vajon mennyit érnének ma a kikosarazott béna kacsa részvényei?
Elhiszem, hogy az OMV első bejelentéseit és a Mol első reakcióit követő időszakban, a taktikai kommunikáció kényszerei közepette a külső szemlélő számára keveredhetett a menedzsmentérdek és a részvényesi érdek látszata. Ám a kép épp Ruttenstorfer úr minapi bejelentése nyomán, az abból kirajzolódó versenyhatósági követelmények ismeretében tisztult ki végérvényesen minden érintett számára. Ha valaki ma fejben lejátssza visszafelé a teljes játszmát, akkor nem lehet kétsége afelől, hogy a Mol iránytűjét a teljes időszak alatt a részvényesi érdekek vezényelték. És logikai ellentmondásokba keveredik az, aki saját közbülső benyomásait avagy eredendő hitetlenségét a nyilvánvaló végeredmény ellenére visszaidézi.
Abban egyetértek Lovas-Romváry Andrással, hogy a Mol elvesztette ártatlanságát. De nem most, nem is egy évvel ezelőtt, hanem 2000-ben, amikor a cég akkori vezetése úgy döntött, hogy önálló, egyenrangú szereplőként lép fel a továbbiakban, és nem fogadja el a legtöbb országos méretű olajipari cégre kiosztott szerepet: az áldozati bárányét.
A szerző a Mol-csoport kommunikációs igazgatója
