Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A jelek szerint egyelőre véget ért az OMV-Mol szappanopera, az osztrák cég visszavonul soha meg nem tett ajánlatától, a Mol menedzsmentje pedig nekiláthat a romeltakarításnak. Ki vesztett az ügyleten? Egyelőre úgy tűnik, a Mol, annak részvényesei, meg az OMV, részvényeseivel és menedzsmentjével együtt. Ki nyert? Azok a részvényesek, akik tavaly nyár elején 30 ezer forinton odaadták a papírjaikat a tőzsdén az aktívan vásárló Molnak, meg persze Megdet Rahimkulov, aki eladta az alacsonyabb áron összeszedett Mol-részvényeket az OMV-nak és ezzel kirobbantotta az egész felvásárlási harcot.
Az OMV menedzsmentje ugyan a brüsszeli döntéshozókat és azok versenyjogi aggályait nevezi meg visszavonulásának okaként, de ismerjük el, egyszerűen ügyetlenek voltak. Egy Mol felvásárlását nem úgy kell intézni, hogy a meglévő 10 százalék mellé veszek nyolcat, majd elmondom a sajtónak, hogy 32 ezer forinton vennék még többet is. A 18 ugyanis vállalatirányítási szempontból nem több a 10-nél, a sajtónyilatkozat meg nem take-over fogalom. Én máig nem értem, hogy az OMV, amikor megvette a Rahimkulov-csomagot, miért nem tett azonnal 32 ezer forinton nyilvános vételi ajánlatot a Mol fennmaradó 82 százalékára, miért nem kérte az ajánlat elbírálásáig a Mol-részvények kereskedésének felfüggesztését és kötötte az ajánlat sikerét a brüsszeli jóváhagyáshoz. Ezzel sarokba szorította volna a Mol menedzsmentjét, az nem lett volna képes megvenni a cég döntő hányadát a piacon, és nem lett volna ideje keresztülnyomni egy olyan törvényi szabályozást, amely megnehezítette volna felvásárlását. Persze lehet hivatkozni az alapszabályi korlátokra, de hosszú távon úgyis a birtokolt részvények száma dönt. Azt sem értem, hogy ha már megvettek 18 százalékot, miért nem vettek hozzá még 7-et, 25 százalékos részesedés birtokában legalább blokkoló kisebbségbe kerülhettek volna a magyar olajcégben. Talán nem is gondolták komolyan az egészet...
A Mol menedzsmentje azonkívül, hogy drágán megvett saját részvényekre költötte a cég pénzét, meglehetősen sokat veszített imidzséből, legalábbis a tőkepiaci szakma, a pénzügyi befektetők szemében. A piac számára ugyanis egyértelművé vált, hogy ha a menedzsment érdeke és a részvényesi érték maximalizálásának igénye kerül konfliktusba egymással, akkor utóbbi kerül ki vesztesként a párharcból. A részvényesek csalódottak lehetnek a tegnap már 18 ezer forintig süllyedő árfolyam láttán, és valószínűleg sok portfóliómenedzser még évekig a vadkeletet és annak sajátos és nem túl piackonform játékszabályait emlegeti majd, ha szóba kerül a Mol-sztori.
Tegyük azért hozzá: aki nyomon követte a Microsoft és a Yahoo-vezér, Jerry Yang eddigi küzdelmét a keresőcégért, az nehezen állíthatja, hogy a Mol vezérkara valami szokatlant művelt volna az elmúlt egy év folyamán.
A Mol-részvények árfolyama még eshet egy adagot, ahogy a felvásárlási prémium - nem tudom, 20 ezer forintnál ki látta a prémiumot - kiárazódik, meg ugrálhat fel és le, amíg ki nem derül, hogy mi lesz az OMV-pakett és az összevásárolt tetemes mennyiségű saját részvény sorsa. Hosszú távon azonban nem árt két dolgot megjegyezni. Először is, a Mol menedzsmentje a harc kirobbanásáig tényleg jól teljesített a részvényesi érték növelésének területén. Másrészt a Mol menedzsmentje maga is részvényes, nem kis mértékben, így ha a hídfőállások biztosítva vannak, az elsődleges cél tényleg ismételten a részvény értékének növelése lehet. A piac meg majd elfelejti az incidenst, hiszen eddig sem hosszú emlékezetéről volt híres....
A szerző rendelkezik Mol-részvényekkel
