Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Átlagosan évi 1,44 százalékos költséget terheltek a hazai befektetési alapokra kezelőik 2007-ben - derül ki, ha átlagoljuk a PSZÁF által minden alapra publikált "teljes költség hányadosokat" (TER-mutatók). Ezen belül nulla közelitől évi 4,5 százalékig terjednek az értékek, ám a szélsőségeket nem lehet egymással összehasonlítani. Amint a PSZÁF is megállapítja, az alacsonyabb, 1,5 százalék alatti költséghányadú alapok közé jellemzően a pénzpiaci, a likviditási és egyéb kötvény típusú alapok tartoznak. A garantált alapok nagyobb részénél a költséghányad ugyancsak alacsony, de ezeknél ez csalóka lehet, ugyanis többüknél a költségek nagy részét az induláskor számolják fel. A nagyobb költséghányadú alapok közé főként részvénytúlsúlyos, a tiszta részvény- és az ingatlanforgalmazó alapok tartoznak. A költségek nem mutatnak jelentős különbséget aszerint, hogy hazai vagy külföldi befektetéseket választ az alap. A PSZÁF összefoglalója visszatér a korábbi évekre, és megállapítja, hogy 2004-2007 között az alapok szinte minden kategóriájában kismértékben csökkentek a fajlagos költségmutatók értékei, egyrészt a kezelt vagyon növekedésének, másrészt az alapokra terhelt különböző díjak kismértékű csökkenésének következtében.
A mutató számítása során az alapokra felszámolt költségeket az átlagos nettó eszközértékre (vagyonra) vetítik, de nem veszik számításba az értékpapír-forgalmi díjakat, illetve az ingatlanalapok néhány speciális tételét. Értelemszerűen nem tartalmazza a mutató a befektetők által közvetlenül fizetett forgalmi jutalékokat, számlavezetési és egyéb díjakat sem, amelyek esetenként szintén komoly tételt jelenthetnek.
Az alapok listáján végignézve, még adott alapkategórián belül is nehéz összehasonlítani a konstrukciókat, elsősorban azért, mert az "alapok alapjai" erősen lefelé húzzák a mezőnyt. Itt azonban érdemes végiggondolni, hogy a náluk feltüntetett szerény, általában 0,3-0,7 százalék közötti költségtételekhez lényegében hozzáadódik azon alapok költsége is, amelyek befektetési jegyeit vásárolják, tehát a kevesebb több lehet. (Ezt egyéb előnyök, mint például a diverzifikáció, persze ellensúlyozhatják.)
Egyes alapkategóriákon belül azért akkor is lehet 2-3-szoros eltérést találni a minimális és maximális költségszintű termék között, ha a különleges eseteket kiszűrjük. A befektetők persze feltehetően boldogan fizetnek akár egészen sokat is az alapkezelőknek, ha ők is jól járnak, például sikerdíj formájában. Erre jó példa lehet a csúcstartó, 4,5 százalék feletti költségszintű Aegon Közép-európai Részvény, amely a költségek ellenére a saját kategóriájában az utóbbi öt év legjobb alapja volt (a július 29-ei adatok szerint). De az utolsó tíz helyen szereplő alapok közül korántsem mindegyiknél találni ilyen logikus magyarázatot.
