Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Igazi, a tőzsde nyílt kikiáltásos hőskorát idéző élményben lehetett része annak, aki kihasználva a szomszédban tartott foci Eb-t, ellátogatott Bécsbe, hogy megnézzen egy-két meccset. Négy barátommal a döntőnek vágtunk neki, természetesen jegy nélkül. Ez azonban, mint a korábbi meccsekre kilátogató informátorainktól megtudtuk, nem volt nagy baj. A bécsi Ernst Happel stadion előtt ugyanis virágzó másodlagos jegypiacba botlottunk, ahol az üzérek hatalmas I need tickets!, azaz Jegyre van szükségem! táblákkal a nyakukban glasszáltak fel-alá a tömegben. Hamar kiderült, hogy eladó jegy van bőven, mint ahogy az is, hogy a jegyekre nyomtatott eladási árnak csak annyi köze volt a tényleges, másodpiaci jegyárfolyamokhoz, mint a tőzsdei részvények árának a névértékükhöz - azaz elég kevés. Az árakat tisztességes piac lévén a kereslet és kínálat határozta meg, illetve még egy tényező, a meccskezdés időpontja.
A meccs előtt másfél órával még 600 és 1000 euró között volt a jegyek kikiáltási ára. A kapható jegyek három kategóriába sorolódtak: az első kategóriásak volt a legdrágábbak, ezek hivatalos árai 188 euró és 360 euró között szóródtak. Mi ekkor a kivárás mellett döntöttünk, bár egyik barátom majdnem leszólította a jegyeit a kezében szorongató Orbán Viktort a bejáratnál, hogy van-e eladó jegye. Az ellenzéki vezér azonban éppen elmélyülten társalgott az OTP elnök-vezérigazgatójával, Csányi Sándorral, és mivel a barátom időközben észbe kapott, a vicces párbeszéd elmaradt.
Húsz perccel a meccs kezdete előtt a jegyárak 500-800 eurós szinten mozogtak, itt stagnáltak, sőt a meccskezdés előtt 5-10 perccel még emelkedtek is. Érthető módon, hiszen ekkor elég sok, jegy nélkül meccsre látogató német mezes szurkoló keringett a jegyüzérek körül. A piac néhány perccel a meccskezdés előtt volt a legélénkebb, a pörgés egészen a kezdőrúgásig tartott (mi ennek az időpontját csak a hangokból sejtettük), időközben két barátom megadta magát és 800 eurórért vett két jegyet magának és partnerének, mondván, egyszer van ilyen alkalom az életben, s nem akar lemaradni. Mi végül a kezdés utáni hetedik percben adtuk be a derekunkat - barátaim előtte azt mondták, hogy 200 eurónál semmiképpen sem adnak többet - és darabonként 266 euróért vettünk három jegyet. Dolgunkat nehezítette, hogy három jegy kellett egymás mellé, ám egy jegyet ekkor már 150-180 euróért is lehetett volna venni. A tizedik percben már a spanyol szektor közepén hallgattuk a lelkes Espagna! kiáltásokat.
Helyünk felé futva váltottunk néhány szót az egyetemről kicsapott brit jegyüzérünkkel, aki elmondta, hogy az egész Eb-t végigüzletelte, s nagyjából 20 ezer eurónak megfelelő összeget vágott zsebre a jegytőzsdén, úgy, hogy valódi másodpiaci brókerként működött: hivatalosan egy darab jegyet sem vett, minden egyes eladott jegyhez a meccsek előtt jutott hozzá, néha a tömegben mászkálva arbitrálta le az eladók és a vevők közti rést. A legjobb üzleteket szerinte a döntőn kívüli csoportmeccsek alatt lehetett kötni, az elődöntőknél pangott a piac. Az orosz-spanyol meccs mélypont volt, oda állítólag 50-100 eurórért is be lehetett menni. Csak azt nem tudom, mit csinált az az eladó, aki még a hetedik percben is ragaszkodott az általa kínált jegy viszonylag magas eladási árához?
