Folytatja agresszív költségcsökkentő és hatékonyságnövelő stratégiáját az AAA Auto: igazgatósága pénteki ülésén további drasztikus döntéseket hozott a nyereségesség helyreállítása érdekében. A tavalyi tőzsdei bevezetést követően bajba került használtautó-kereskedő cég vezetése arról döntött, hogy kivonul a lengyel piacról. Ezt elsősorban azzal indokolta, hogy a jelentős lengyel magánimport miatt az ottani használtautó-piacon meglehetősen torz viszonyok alakultak ki, s csak hosszas és költséges folyamat eredményeként lehetne az ottani működést nyereségessé tenni. A három lengyelországi telephelyből kettőt, a varsóit és a Dabrowa Gornicza-it június 30-áig zárják be, míg a lódzit augusztus közepéig.
A telephelybezárásokkal egy csapásra teljesül a negyedéves eredmények ismertetésekor vázolt létszámleépítés nagy része, és a dolgozói létszám 2600 főre csökken (év elején még 3800 főt foglalkoztatott a csoport).
A stratégia részeként az igazgatóság arról is döntött, hogy az eddigieknél is nagyobb szerepet kap a már meglévő magyar, cseh és szlovák érdekeltség. Az orosz piacon való intenzív megjelenésről sem tettek le, ezt 2009-2010-re tervezik, azonban előbb ehhez stratégiai tanácsadót és partnert választanak, s alaposan elemzik a piaci lehetőségeket. Elfogadtak egy, a romániai üzletág nyereségességét javító tervet is, s annak eredményeitől függően jövő júniusig döntenek a román érdekeltség sorsáról.
A vezető testület jóváhagyta az újautó-üzletág értékesítésében közreműködő tanácsadó kinevezését. Ennél is fontosabb döntés, hogy nem csak a használaton kívülivé váló ingatlanok értékesítését határozták el, de a többi ingatlanban lekötött tőkéjét is felszabadítaná a csoport. A feleslegessé vált telephelyek eladásán várhatóan egyszeri nyereség fog keletkezni, ami javíthatja a csoport második féléves eredményét. A használatban lévő telephelyeket, ingatlanokat az eladás után visszabérelnék, a befolyó vételárat pedig a rövid lejáratú, magas kamatozású hitelek törlesztésére fordítják.
Az igazgatóság jóváhagyta két bizottság létrehozását is, amelyek kidolgoznak egy, a jegyzett tőke öt százalékára rúgó részvényopciós programot, amelyben a tervek szerint a cég 200 munkavállalója venne részt.
