Egyelőre nem a certifikátok mentik meg a Budapesti Értéktőzsdét a forgalom visszaesésétől. A február elején bevezetett termékek összesített forgalma április közepéig épphogy elérte az egymilliárd forintot, ebből is a tőkeáttétellel működő turbó termékek hasítottak ki nagyobb részt. A legnépszerűbbek a DAX-ra vonatkozó turbó certifikátok voltak az elmúlt két és fél hónapban lapunk gyűjtése szerint, a short és a long változatra együttesen több mint 500 millió forint értékben születtek kötések. Március elején az arany áremelkedése miatt kiütődött az arany esésére játszó egyik turbó certifikát - a vevőik tehát elbukták az utolsó befektetett fillérjüket is -, s hasonló esett meg az egyik WTI olaj-short turbó certifikáttal is. A kevésbé spekulatív, könnyedebb alapcertifikátokra még akkora érdeklődés sem volt, mint a turbókra, forgalmuk a 30 millió forintot sem érte el a bevezetés óta. A legkevésbé sikeres termék a sima DAX-certifikát volt, erre mindössze egy kötés született. Ennek nyilván az is oka, hogy aki a német indexre szeretett volna spekulálni, az inkább a turbó változatot vette meg. A certifikátokkal egyébként sokat lehetett keresni és bukni is. Ha az utolsó vételi árjegyzési vagy kötési árfolyamot hasonlítjuk össze a bevezetés utáni első kötések árfolyamával, akkor az derül ki, hogy a legtöbbet - már ha valaki a vedd meg és ülj rá stratégiát alkalmazta - a WTI olaj long certifikátokkal lehetett keresni, több mint 60 százalékot. Bukni természetesen a kiütött olaj és arany short turbókkal lehetett legnagyobbat, a teljes befektetett összeget.
A csekély forgalom nem feltétlenül jelenti azt, hogy a certifikátok bevezetése sikertelen lett volna a BÉT-en. Egyrészt a hazai befektetők még csak most barátkoznak az új termékekkel, másrészt az itt tapasztaltnál jóval nagyobb az érdeklődés magyar részről a "certik" iránt, csakhogy sokan inkább valamelyik külföldi piacon kereskednek velük. Ennek oka, hogy ott összehasonlíthatatlanul több termék érhető el, likvidebb a piac is, ennek köszönhetően pedig általában jóval kisebbek a marzsok.
