BUX 140033.90 0,68 %
OTP 45890 0,81 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Újra önkorlátozást vállal a Rába-menedzsment

Megnyílt a Rába menedzsmentopciós programjának második szakasza is, a cég vezetése ismét egyéves önkorlátozást vállalt az opciók lehívására.

2008. március 12. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Teljesült a Rába menedzsmentopciós programja második szakaszának előfeltétele, így az akcióban részt vevő 50 vezető és munkavállaló számára újabb adag részvény vásárlására nyílik lehetőség. A 2006-ban elfogadott program szerint a résztvevők összesen 1,9 millió darab részvényhez juthatnak három szakaszban, az egyes szakaszokhoz rendelt árfolyamcéloknak azonban teljesülniük kell. A Rába jegyzett tőkéjének mintegy 15 százalékát érintő opció első szakasza tavaly nyílt meg, akkor 1000 forintot kellett tartósan meghaladniuk a papírok árfolyamának a Budapesti Értéktőzsdén az első félévben. Idén az 1500 forintos szint tartása volt a feltétel, jövőre ez 2000 forint lesz.
Az első opciós időszak tavalyi megnyílását követően az idei rendes éves közgyűlésig önkéntes lehíváskorlátozást vállaltak az opció jogosultjai, és idén a második szakaszra vonatkozóan hasonló önkéntes, a befektetői bizalom javítását szolgáló vállalást tettek. Az első szakasz 633 ezer darab részvényének 600 forinton történő lehívására ugyanakkor megnyílik a jogosultak számára a lehetőség.
Mivel a Rába tulajdonában a gyorsjelentés szerint 573 ezer darab részvény van, ez nagyjából az első adagra nyújt fedezetet. A következő adag opcióhoz fedezetet kellene teremteni, persze csak akkor, ha minden jogosult egyszerre kíván élni lehívási jogával (az opciók 2011-ig állnak nyitva). Ehhez a menedzsment érvényes közgyűlési felhatalmazás alapján tőkét emelhet, de saját részvényeket is vásárolhat. Hogy melyik megoldás mellett teszi le voksát, nyilván az aktuális részvényárfolyamtól is függ. A sajátrészvény-vásárlás alacsonyabb tőzsdei árfolyam mellett lenne ésszerűbb, míg az alaptőke-emelés arra utalhatna, hogy a cég inkább más célokra kívánja fordítani rendelkezésre álló forrásait. (A cikk szerzője és lapunk főszerkesztője rendelkezik Rába-részvényekkel.)

Lovas-Romváry András
Lovas-Romváry András

Ez is érdekelhet