BUX 140033.90 0,68 %
OTP 45890 0,81 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megugrottak a Csepel-bevételek

2008. március 3. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rég nem látott nagyságú árbevételt ért el a Csepel Holding a tavalyi második félévben, érezhető nagyságú nyereséget azonban változatlanul nem sikerült termelnie - derült ki a gyorsjelentéséből. A gépipari cég forgalma 867 millió forintra emelkedett a július végétől december végéig terjedő időszakban az első féléves 547 millió forint után, ezzel éves szinten 50 százalékkal sikerült növelnie bevételeit.
Hogy miből is származik ez a bővülés, azt a rendkívül szűkszavú gyorsjelentés nem említi, mint ahogy azt sem, hogy a félévkor még 48 millió forintos nyereség miért olvadt év végéig 21 millió forintra. Egyébként ez is jelentős javulást jelent a 2006-os 126 millió forintos veszteséghez képest. A rövid szöveges rész - amellyel a társaság szinte biztosan nem nyeri el a legtranszparensebb cég díját - mindössze annyit fűz a jelentéshez, hogy a 2006-os csődből való kilábalás teremtett lehetőséget a felfutáshoz, s a vállalat ezzel a lehetőséggel élni is tudott, a csoport ezt a pozícióját a jövőben meg kívánja tartani. (A cikk szerzője rendelkezik Csepel-részvényekkel.)

Lovas-Romváry András
Lovas-Romváry András

Ez is érdekelhet