Kellemes meglepetést okozott gyorsjelentésével mindkét RWE-többségű áramszolgáltató cég a befektetőinek. Az Émász és az Elmű egyaránt jó eredményekkel rukkolt elő, elsősorban mégis az Elműnek sikerült meglepnie a részvényeseket. Mindkét cég teljesítményére tavaly kedvezően hatott az, hogy a szabadpiacról egyre több ipari közép- és nagyfogyasztó tért vissza a szabályozott közüzemi szegmensbe. A kompenzációs rendszer változatlanul érezteti hatását, ami az Elműnél csökkentette, az Émásznál viszont növelte az eredményt. Eközben az "unbundling" miatt tavaly január elsejével kiszerveződött a leányvállalatokba a tevékenységek jelentős része, így a bázisidőszakkal való összehasonlítás meglehetősen nehézzé vált. Az Émász 89 milliárd forintról 112 milliárdra növelte árbevételét, az Elmű hasonló mértékű, 25 százalékot meghaladó bővülést ért el, s bevételei elérték a 277 milliárd forintot.
Az Émász adózás előtti eredménye 7,1 milliárdra bővült, ez közel 30 százalékkal haladja meg a tavalyelőttit. A 2006. második félévihez képest - amikor 5 hónapon keresztül már élt a kompenzációs rendszer - azonban elég szerény a bővülés. Az adózott eredmény szintjén nagyobb az ugrás, azonban ez jórészt olyan, az átalakulással kapcsolatos adótételek csökkenésének köszönhető, melynek tényleges készpénzhatása nincs. Míg az Émász teljesítménye üzemi szinten az előző két negyedévhez hasonló nagyságú volt, addig az Elműnél, amely elvileg a kompenzációs rendszer vesztese, brutális megugrás következett be a konszolidált számok alapján.
A fővárosi cég üzemi profitja a második félévben 13,6 milliárd forintra nőtt, ami a 2006. második féléves 6,9 és a 2007-es első hat hónap 9,2 milliárd forintjához képest is kiugrónak nevezhető. Ennek köszönhetően az adó előtti eredmény 22,9 milliárd forintra emelkedett a 2006-os 19,1 milliárd forintról, s az Émásznál már látott adóelszámolás miatt a nettó eredmény szintjén a különbség még nagyobb, 23,1 milliárd forint a 14,6 milliárd után. Az adózási tételeket figyelmen kívül hagyva is megmaradó növekedés láttán az igazi kérdés az osztalék lesz. A féléves eredményeket követően mindkét cég osztalék-előrejelzést tett közzé, amely szerint 2006-hoz képest az Émász 20 százalékkal több, az Elmű viszont 20-30 százalékkal kevesebb osztalékot fizet a tavalyi év után. Az Émásznál az osztalék növekedése a számok alapján borítékolható, a Concorde Értékpapír elemzői szerint az ígért 1560 forint helyett akár 1750 forintos kifizetés is beleférne. Az Elműnél viszont a konszolidált adatok alapján nehéz megérteni, hogy az osztalékalap miért csökkenne a tisztességesen megugró eredmény mellett a korábbi 2500 forintról 1750-2000 forint közé.
Az osztaléksztoriban további csavar, hogy a kifizetés nem a konszolidált, hanem a két cég egyedi mérlegei és eredménye alapján történhet. Itt viszont a tevékenységek kiszervezése miatt ugyan az üzemi profit minimálisra erodálódott, ugyanakkor a leányvállalatokba bevitt eszközök adómentes felértékelése miatt az Elműnél részvényenként 32 000 (192 milliárd forint a cég egészére), az Émásznál pedig részvényenként 19 300 forint körüli (58 milliárd céges szinten) rendkívüli eredmény keletkezett, így számvitelileg gyakorlatilag az osztalék kifizetésének nincs felső korlátja.
Boross Norbert, a társaság szóvivője lapunknak annyit mondott, hogy a cégek nem kívánnak a féléves előrejelzés után újabb prognózist közzétenni az osztalék nagyságára vonatkozóan, arról majd a közgyűlés dönt. (A cikk szerzője Elmű- és Émász-részvénnyel egyaránt rendelkezik)
