BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Beszakadt az OTP, kilőtt a Mol

2008. március 2. vasárnap, 23:59

Az elromló nyugat-európai részvénypiaci hangulat a BÉT-en is lefelé húzta az árfolyamokat. A BUX - azután, hogy a délelőtt folyamán egy-egy pillanatra a pozitív tartományban is járt - 23 150 alatt érte el napi minimumát, a 23 502 pontos záróérték pedig 0,8 százalékkal múlta alul a csütörtökit. Az OTP részvényeinek jegyzése második napja csökkent pénteken - a technicisták szerint az egyre szűkülő háromszögből lefelé tört ki az árfolyam, ami nem sok jóval kecsegtet -, hogy végül 7100 forinton állapodjon meg a hét végén. A blue chipek közül a bankpapír nyújtotta a legrosszabb teljesítményt a maga 3,7 százalékos zuhanásával. A Richter a nap végére 1,0 százalékra mérséklődő veszteséggel, 37 810 forinton zárt. A nap nyertesei a tőzsdén jegyzett áramszolgáltatók, az Émász és az Elmű voltak. Mindkét társaság a csütörtöki zárás után tette közzé pénzügyi eredményét. Az Émász tavaly 26 százalékos bevételnövekedést ért el 2006-hoz képest, részvényeinek árfolyama pedig 3,5 százalékkal, 24 800 forintra emelkedett a hír hatására. Az Elmű adózott eredménye 2007-ben 60 százalékkal nőtt a megelőző évhez viszonyítva; a híradás a nap nyertese címet szerezte meg az áramszolgáltató papírjának, amely 5,8 százalékos ugrás után 30 650 forinton zárt. A jó ideig a megelőző napi záróértékével küzdő Mol délután kilőtt, talán az OMV-val folytatott felvásárlási küzdelmének újabb fejleményei miatt. Az EB közölte: versenyjogi vizsgálatot indít a két társaság egyesülési mizériája kapcsán; Brüsszelből kiszivárgott, hogy a vizsgálatot újabb követheti, ami akár augusztusig is kitolhatja az állásfoglalást. A Mol árfolyama 1,9 százalékkal, 23 845 forintra drágult, de erősödött a Telekom is, igaz, mindössze 0,2 százalékkal, 845 forintra.

Pápai Csaba
Pápai Csaba

Ez is érdekelhet