Miért lehet érdemes BIF-et vásárolni
Az ingatlanportfólió értéke: Egy nyári (a Raiffeisen Bank elemzői által készített) elemzés a mai névértékre vetítve részvényenként 1200 forintra tette a BIF kezelésében és birtokában lévő ingatlanállomány értékét. Ez az értékelés azonban viszonylag konzervatív volt, ehhez képest lehetnek még tartalékok a cég árazásában. Ingatlanállományának minősége is vonzó lehet egy esetleges szakmai érdeklődő számára, hiszen a magyar ingatlanok elaprózott tulajdonviszonyaihoz képest viszonylag egységes, jogilag tiszta állománnyal rendelkezik. A Harsány lejtőre tervezett, fejlesztés alatt álló lakópark már projektként is sokat ér.
Koncentrált tulajdonosi kör: Gyakorlatilag három magánszemély tulajdonában van a cég részvényeinek döntő többsége, s ezek a tulajdonosok érdekeltek lehetnek a papírok áremelkedésében.
Kedvező osztalékhozam: A mostani 1100 forintos árfolyam mellett a 10-20 forintos kifizetés ugyan nem nevezhető magasnak, de legalább elmondható, hogy a társaság eddig minden évben megbízhatóan fizetett a részvényeseknek.
Alacsony eladósodottság: Az ingatlanvagyon becsült értékének csak mintegy 30 százalékára rúgott a hitelállomány félévkor, ami kedvező fejlesztési lehetőségek esetén a további hitelfelvételhez megfelelő rugalmasságot biztosíthat a cég számára.
Miért lehet érdemes BIF-et eladni
Az ingatlanportfólió értéke: A konzervatív becslésekkel megállapított ingatlanértékhez képest már nem túl nagy a diszkont a papír jelenlegi ára és az egy részvényre jutó ingatlanérték között. A Harsány lejtőre tervezett lakópark értéke már a konzervatív becslésben is szerepelt.
Piaci kockázat: Az amerikai hitelválság nyomán világszerte elindultak felfelé az ingatlanbefektetéstől elvárt hozamok, ami az ingatlanok értékének lemorzsolódásához vezethet, akár Magyarországon is.
Koncentrált tulajdonosi kör: Nagyon alacsony a részvény közkézhányada, illikvid, s ezért nehezen kelti fel intézményi befektetők érdeklődését. Az alacsony likviditás extra kockázatokat rejthet magában a részvényből hirtelen kiszállni kívánó befektetőknek.
Osztalékhozam: A részvény jelenlegi árfolyama mellett az elmúlt évek alapján megszokott osztalékfizetés csak minimális hozamot biztosít a részvényeseknek.
Árfolyam-alakulás: Az utóbbi két évben több mint duplájára emelkedett a részvény árfolyama, további hasonló mértékű áremelkedés már kevéssé valószínű.
