Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Elvileg ha egy befektetési alap fajlagos (a tőke százalékában kifejezett) költségei magasak, az a versenytársaihoz képest alacsonyabb hozamot kéne hogy eredményezzen, ha a többi feltétel - leginkább a befektetések eredményessége - megegyezik. Bizonyos állandó jellegű költségek miatt pedig a nagyobb alapoknak alacsonyabb százalékos költségszintet kéne felmutatniuk, amiből az is következne, hogy a nagyobb alap alapvetően magasabb százalékos hozamot termel. Ezek a tankönyvi összefüggések azonban Magyarországon - úgy tűnik - csak egyes alapfajták esetében érvényesülnek, ott sem mindig.
A PSZÁF honlapján megtekinthető, a befektetési alapok 2006-os fajlagos költségeit jól jellemző úgynevezett teljesköltség-mutatót összevetettük az alapok tavalyi hozamával és átlagos nettó eszközértékével, azaz átlagos méretével. Ha a teljes alapmezőnyre a statisztikai összefüggést kimutatni hivatott korrelációs együtthatókat számolunk, az eredmény - némileg meglepően - kifejezetten... egy nagy semmi. Azaz: a költségek és a hozam, a méret és a költségek, illetve a méret és a hozam három mutatópár között gyakorlatilag nem mutatható ki így kapcsolat, vagy még minimális mértékben éppen ellentétesnek is tűnik az iskolapéldákkal (a mínusz 1 és plusz 1 közötti számokat mutató korrelációs együttható nullától alig eltérő értékeket mutat).
Ennek azonban az is oka lehet, hogy a képet speciális alapok torzítják. Ilyenek elsősorban az "alapok alapjai", amelyek hozamban általában alig - vagy egyáltalán nem - maradnak el társaiktól, viszont ennek érdekében csak minimális mértékű költségeket bírnak el, mert a mögöttes konstrukciókról, amikbe fektetnek, már egyébként lehúztak egy bőrt a pénzügyi csoportok. (Költségeik a normálnak általában harmadára-negyedére-ötödére rúgnak.) A másik ilyen kategória a garantált alapok köre, ahol a ráfordításokat sokszor nem egyenletesen, hanem valamelyik kiemelt évben terhelik az alapra vagy árazási mechanizmuson keresztül burkoltan érvényesítik.
Ezen kategóriák kihagyásával valamivel, de csak minimális mértékben közelebb kerülnek a korrelációs együtthatók az elméleti példákhoz, de az összefüggés még mindig nem igazolható. Egyértelmű kapcsolatot igazából akkor kapunk, ha az egyes alapkategóriákat egyenként vizsgáljuk meg. Ott is a legszabályosabban a pénzpiaci-, likviditási- és kötvényalapok viselkednek. Ezeknél az egy egységre jutó költségek és a hozam között egyértelmű erős negatív korrelációs együtthatókat kaptunk, ami az alapvetésnek megfelelően azt jelenti: minél magasabb a költség, annál alacsonyabb a hozam. Ez így logikus is, ugyanis az állampapírpiacon, sőt a bankközi, intézményi pénzpiacon éles a verseny, egy adott időpontban valószínűleg legfeljebb 1-2 tizedszázalékpontos eltérések léteznek az elérhető hozamokban. Így nagyon nem mindegy, hogy 0,9 vagy 2,8 százalék az alap éves összköltsége (mindkét szám valóságos, a pénzpiaci alapok köréből való).
Szintén a kötvényjellegű alapok esetében a méret és a költség között még talán felfedezhető némi minimális logikus összefüggés, a nagyobb alapoknak mintha valamivel alacsonyabbak lennének a költségeik, de ez már erősen vitatható. A méret és a hozam között pedig már végképp nem érdemes kapcsolatot feltételezni. A részvényalapok körében már egyáltalán nem tapasztalható az, amit a fix kamatú eszközökre építő konstrukcióknál leírtunk, azaz a méret növekedésével egyáltalán nem csökkennek a fajlagos költségeik. Az ingatlanalapok körében viszont megint érzékelhető némi közepes erősségű kapcsolat. A részvényjellegű alapoknál nyilván sokkal többet, éves szinten több vagy egészen sok százalékpontot számít, milyen portfóliót állítanak össze, mint az, hogy egy-két tizedszázalékponttal magasabbak-e a költségeik.
Érdekes még - és a költségeken túlmenően alighanem ingatlanpiaci mérethatékonysági okokkal magyarázható -, hogy a nagyobb ingatlanalapoknak a számításunk alapján rendre magasabb a hozama. Kevésbé jól indokolható, hogy ez egyes részvényes kategóriákban is hasonlóképpen van.
Az, hogy a nagyobb alapok fajlagos költsége nem feltétlenül alacsonyabb és hozama nem feltétlenül magasabb a kisebb alapokénál, valószínűleg annak is köszönhető, hogy viszonylag kevés az olyan kicsi alap, amelynél a fix jellegű költségek komoly érvágásnak számítanának. Alapjaink többsége több száz millió forintos, százmillió alatt csak 1-2 található, de félmilliárd alatt sem sok, tehát többségük valószínűleg eléri a megfelelő mérethatékonyságot. Ha pedig nem, az alapkezelők igyekeznek minél kevesebb költséget terhelni az alapra. Mindezekkel együtt is nehezen érthető, hogy egy-egy alapfajtán belül is miért van 3-5-szörös különbség a fajlagos költségek szintjében.
