Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nem kevesebb, mint negyvenötszörös a különbség a hazai befektetési alapok költségei között – derül ki a PSZÁF által készített statisztikából. A „teljesköltség-hányados" mutató az alapok átlagos éves költségeit mutatja, egyes forgalmi jellegű költségtételek, mint az értékpapírok brókerjutalékai vagy az ingatlanalapok által továbbszámlázott rezsiköltségek kihagyásával. A legolcsóbb alapnál mindössze 0,13, a legdrágábbnál pedig 5,84 százalékos költséghányados adódott tavaly, ezek összevetése azonban eléggé torz képet festene az egyes alapokról, mivel az „olcsó” alap (egy zárt végű garantált alap) költségeinek nagy részét valószínűleg létrehozásakor számolták el vagy megszűnésekor fogják, a „drága” alap pedig egy nyílt végű ingatlanalap volt.
Összehasonlításokat inkább alapkategóriánként belül érdemes tenni – a PSZÁF honlapján táblázatban csoportosítja az alapokat –, ott sem mindig. A képet elsősorban az alapok alapjai zavarják, amelyek költségei általában alacsonyak, évi fél százalék alattiak, nem is bírnának el sokkal magasabbat, hiszen az általuk vásárolt alapok már amúgy is fizetnek költségeket, így ezek valójában még drágábbak is, mint „normál” társaik.
De ha ezektől az egymásba ágyazott formáktól eltekintünk, akkor is előfordul két-három-, sőt ötszörös különbség egy-egy kategórián belül, ezek már valós, nem technikai különbségek.
Ahogy azonban a PSZÁF is hangsúlyozza, az egyes alapokat nem lehet csak az általuk fizetett költségek alapján megítélni, hiszen ezenfelül a befektetők is fizetnek forgalmi jutalékokat, amelyek között óriási különbségek vannak. Általában az alapkezelők üzletpolitikáján múlik, hogy magas forgalmi jutalékokat és alacsony (az alapból fizetendő) alapkezelői díjat számolnak fel vagy fordítva. (Nálunk inkább az utóbbi gyakori, külföldön az előbbi.) Ráadásul a befektetőknek végül is mindegy, hogy mennyit kap az alapkezelő (vagy bankja), ha az ő hozama jelentős.
