Az euró árfolyama néhány napos esés után ismét meredeken felfelé indult el. A reggeli órákban még 278-279 forint volt, de dél körül egy időben megközelítette a 281 forintot is, majd a nap hátralevő részében 280 forint körül, szűk sávban ingadozott. A 280 forintos késő délutáni ár 2,5 forinttal magasabb az egy nappal korábbinál. A dollár is hasonló pályát írt le, 219 forint körül kezdett, később az árcentrumot 220,50 forint jelentette, de este a 221-et is elérte. Az esés egyébként általában a feltörekvő piacokat jellemezte, de a kormányzati megszorító csomag hatálybalépésének esetleges csúszását is emlegették, mint lehetséges okot.
Az állampapírpiac is pesszimistává vált, az egyéves másodpiaci referenciahozam emelkedett a legnagyobb mértékben, 17 bázisponttal, a többinél általában 5–10 bázispontos növekedés volt megfigyelhető. Nem véletlen, hogy az egyéves kincstárjegy lógott ki a többi közül, hiszen arra rendeztek aukciót is, amelyen az eredetileg 40 milliárdos mennyiséget 30-ra csökkentették – még így is 7,79 százalék volt az átlaghozam, a referenciahozamnál pár bázisponttal magasabb.
