Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A PSZÁF elkészítette az elmúlt év elején már működő hazai befektetési alapok 2005-ös költségeiről szóló összefoglaló táblázatát. A közel 140 tételt tartalmazó listáról elsősorban az látszik, hogy a – befektetési politika szerint csoportosított – alapok között igen nagy, helyenként 3–5-szörös különbségek vannak a költségek szintjében. Például még egy olyan költségérzékeny, a tizedszázalékokban is éles versenyt vívó alaptípusnál, mint a pénzpiaci alapok, 0,83 és 2,71 százalék között volt az úgynevezett teljesköltség-hányados (vagyis az alapot az adott évben terhelő összes költség, csökkentve az értékpapírok kereskedésének költségeivel és – ingatlanalapoknál – az értékcsökkenéssel, osztva az éves átlagos tőkével).
Nagy vonalakban látszik az a szakmai körökben jól ismert összefüggés, hogy a magasabb kockázatú alapok általában drágábbak. Így a főleg hazai részvényeket vásároló konstrukcióknál 0,83 százalék és 3,59 százalék között volt ugyan a költség, de a minimumérték eléggé kirívó, egy alapnak köszönhető, az összes többinél legalább 1,5 százalékot számoltak el. A csúcstartók pedig az ingatlanalapok, ahol – vélhetően értékpapíralapoknál nem jelentkező olyan speciális tételek miatt, mint az ingatlanközvetítők díja, illetékek – az 1,31 százalékos minimum (Erste) a kirívóan olcsó, a csúcsot viszont a Pillérnél picivel 10 százalék felett (!) találjuk. Utána következik az Access ingatlanalapja 6,55 százalékkal, a többi pedig évi 2–3 százalék körül van.
Az alapok átlagos tőkéje egyébként tavaly 1482 milliárd forint volt, erre 24,2 milliárd forint költség jutott, ami 1,63 százalékos átlagos költségterhelés. A súlyozatlan átlag viszont 1,77 százalék, ez is jelzi, hogy a kisebb alapok terhelése mindenképpen valamivel nagyobb. Ha a magas értékekre vadászunk, ki lehet szúrni néhány alapkezelőt, amelyek alapjai több kategóriában is vezetik a költséghányados-listát: ezek a viszonylag kis tőkét kezelő cégek. A másik végről, pozitív példaként a K&H-t említhetjük, amely több kategóriában a legalacsonyabb költségekkel dolgozik. Természetesen látszólag olcsók az alapok alapjai, ahol a befektetési célként választott alapok már felszámítottak költségeket, így újabb nagyobb tételeket már nemigen bírnának el. Itt a kimutatott költségek sokszor a fél százalékot sem érik el, de a mögöttes alapokkal együtt valószínűleg az élen járnának. Érdekes még egyes garantált alapok helyzete is, amelyek tavaly nulla ráfordítással működtek, bár valószínűleg csak azért, mert ezeket a futamidő legelején vagy legvégén egy összegben számolják fel, és ez nem 2005-re esett.
