BUX 140060.69 0,7 %
OTP 45920 0,88 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Amerikai zárva tartás mellett tört ki az optimizmus

2006. július 4. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bár az amerikai piacok ünnep miatt zárva tartottak, nagyon kedvező volt a hangulat a világ feltörekvő piacain kedden, köztük Magyarországon is. Az euró árfolyama a nap nagy részében 280 forint alatt járt, csak rövid időre közelítette meg a 280,50 forintot, és a kereskedési idő végén 279 forint körül járt, ami mintegy négy forinttal alacsonyabb a péntek kora délutáni helyzetnél és durván hat forinttal a múlt heti 285-ös csúcsnál. A dollár újabb egy forintot esett, 219-ről 218 forint környékére. A piacok most az európai jegybank csütörtöki ülése elé tekintenek várakozással. Az állampapírpiac is ledolgozott valamicskét az utóbbi idők durva hozamemelkedéséből, a referenciahozamok jelentősen, 10–23 bázispont közötti mértékben csökkentek. (Csekélyebb volt a mozgás a hozamgörbe két végén, erősebb a közepén.) A három hónapos kincstárjegyek aukcióján pedig még a múlt hetet idéző szerény kereslet volt, 40 milliárdnyi papírra csak 46 milliárdnyi kereslet érkezett, így ötmilliárddal csökkentették is az eladott mennyiséget. Az átlaghozam, évi 6,89 százalék, ezzel végül csak alig haladta meg a másodpiaci szintet (két bázisponttal mindössze).
Az MNB kéthetes betétjében mintegy 670 milliárd forintot helyeztek el a bankok, ez 210 milliárd forinttal kevesebb, mint ami lejár ma onnét. Az állomány ezek után 1104 milliárd forintra csökken, bár az idősorokat nézve ez még mindig nem számít alacsonynak.

Eidenpenz József
Eidenpenz József

Ez is érdekelhet